III.fejezet

Asa

Ziháltam. Az agyamon minden gondolat átfutott, mindenem remegett. Padlógázzal a város felé tartottam, s közben igyekeztem kiszámolni vajon, hol is tarthat most. Ha csak egy hangyányival később érek oda, Asa-nak vége van. Ha éppen ott egy vadász… Rá sem merek gondolni.

- Csak add istenem, hogy el ne késsek! - nyögtem fel.

Nem bírnám ki, hogy elveszítsem őt is. De, hogy tudott megszökni? Amilyen kis eszes biztos valamit kitalált…
Ahogy beértem a városba kicsit lelassítottam, nem akartam, hogy még ezért is elkapjanak. Am úgyis még szorulni fogok, ez a kis mentő akcióm miatt. Caren már biztos útban van Emily-ékhez, mivel kaptam tőle egy sms-t, hogy Emily-nél vár rám.
Lehúztam az ablakomat, és figyeltem a hangokat. Talán lesz valami… hiszen egy farkas a városban, nagy riadalmat kelthet. A városban mindössze harminccal mentem, hogy jól lássam, az utcákat.
Ekkor sikoltozást hallottam, s többen azt kiáltozták – Farkas!
Követtem a hang irányát, mikor befordult egy nagy széles utcába, ember tömegeket láttam össze gyűlve, kör alakban.
A kör közepén egy farkas – Asa. S vele szemközt egy vadász, fegyverrel. Ész nélkül fogtam magam, és autóstul a tömeg felé kezdtem menni, közben dudáltam, hogy menjenek félre, szerencsére mindenki épp időben félreugrott. Ahogy beértem a körbe, ijedten ugrottam ki a kocsiból, s az ajtót nyitva hagytam. A vadász felé rohantam, aki kezében már ott volt a puska.

- Kérem ne! – sikoltottam a vadásznak. – Ne bántsa! Ő nem veszélyes.

- Menj innen kölyök! Ez az állat veszett. – morogta nekem.

- Dehogy veszett! Engem keres. – feleltem, mire a vadász elkezdett kacagni. Na, jó, ha így nem megy, akkor legyen úgy.

- Asa! – kiáltottam a farkasnak, mire ő a fülét hegyezte az ismerős hangra. – Be a kocsiba! – szóltam rá dühösen, mire ő engedelmesen a kocsi felé baktatott, ahol az illatomat is érezte. Ahogy elért a közelünkbe, vicsorogni kezdett a vadászra.

- Asa! – szóltam rá, s végig szembe néztem a vadásszal, aki tátott szájjal nézett engem, hol pedig Asa-t.

- Ez nem igaz! – szólalt meg végül. – Engedd el azt a farkast veszélyes! – kiáltotta.

- Nézze már meg jó ember! Nyakörv van rajta! S ha én nem vagyok itt, akkor magába már rég belekóstolt volna. – sziszegtem, s a kocsihoz mentem.

Asa bent ült a hátsó ülésen, és vidáman csaholt és lihegett. Hát, hogy otthon mit fog kapni, na meg én… huhú, azt nem tesszük zsebre. Még csak most érkeztem, de már mehetek is el.
Ahogy mentünk ki a tömegből volt, aki tapsolt, s volt, aki csak némán fejét ingatta. Engem nem érdekelt mit gondoltak, tudtam, hogy Asa nem képes engem bántani.
A városból kijővén a legkeletebbre álló ház felé indultam.

- Asa most mond, meg mit csináljak veled? – nyüszögtem keservesen, de őt már nem érdekeltem elnyújtózott a hátsó ülésen, és csak szuszogott mélyen.

- Nagy segítség vagy! – dörmögtem magamban, igyekeztem kitalálni, hogy adom majd be ezt Caren-nek, és Dereknek.

Egy kis földes útra tértem rá amely Emilyékhez vezet. A ház előtt már mindenki ott volt.
- Csak ezt ne! – gondoltam magamban.

Leparkoltam, s kinyitottam az ajtót, és a hátsó ajtó felé mentem, mire Embry felkiáltott:

- Na hol az a farkas? Talán megszökött? – kacarászott, én mit sem törődvén az ő hülye vicceivel kinyitottam a hátsó ülést, mire egy hatalmas farkas ugrott ki.

- Itt van. – feleltem önelégülten, s ő csak állt s szája tátva volt. – Seth azt hiszem nyertünk fejenként 15 dollárt. – mosolyodtam el.

- Lana Cortes! Mond, hogy nem miatta akartad lelövetni magadat a vadásszal! – morogta Caren.

- Honnan tudsz te a vadászról? – esett le az állam, ekkor előlépett a vadász ismét.

- Ó drágaságom, annyira megkönnyítetted a dolgomat. – dünnyögte mosolyogva, én Asa elé léptem.

- Hagyja őt békén. – sziszegtem a fogaimon keresztül, s éreztem valami eluralkodik fölöttem, mintha csak arra várna, hogy kitörjön.

- Ó hát én nem akarom bántani mindössze egy gyönyörű bundát, csinálnék belőle. – mondta gúnyosan, én Samre és a többiekre pillantottam, hogy ők ehhez mit szólnak. A vadász felém lépkedett, s pont velem szemben megállt.

- Na, gyere onnan el! – mondta, s elkapta a karomat, s próbált rángatni, de én lecövekelt fa módjára csak álltam.

- Alen hagyja azt a lányt békén! – kiáltott rá valaki, meglepődve tapasztaltam Embry az.

- Kisfiam én csak a munkámat végzem, és most ha nem haragszol…- hatalmasat rántott rajtam, mire Asa fogvicsorgatva közeledett a vadászhoz. Alan még mindig a karomat szorította, de most jóval erősebben.

- Engedjen el! – mondtam ingerülten, erre ismét felkacagott.

- Ugyan miért? – jelentőség teljes pillantást vetettem Asa felé, aki még most is vicsorgott, és közeledett hozzánk.

- Nem hinném, hogy engem megtámadna… - feleltem hanyagul, s egy erős mozdulattal kitéptem magamat a kezéből, mire Asa ráugrott, s a férfi elterült a földön. A farkasom csak morgott rá, nem volt még feltett szándéka bántani. Oda sétáltam a férfi fejéhez, és csak ennyit mondtam mosolyogva.

- Mondtam, hogy nem engem akar… - mosolyodtam el végül, egyszerűen nevetséges volt, ahogy ott nyöszörgött, miközben Asa vicsorgott rá. A ház felé sétáltam.

- Hé és velem mi lesz? – kérdezte kétségbeesetten Alan.

- Ó, majdnem elfeledkeztem magáról. Asa! Tudom ennél egy kis emberhúst, de ezt inkább hagyd ki. Romlott. – s mindenki nevetésbe tört ki, Asa oda ügetett mellém, mire Alan nagy tétovázva felállt, s kalapját letörölve a kocsi felé indult, közben szidalmazásokat intett felém.

- Ezért még kapsz. – mondtam Asa- nak, nem elég, hogy megjelenik még a többieknek is saját szemükkel megtapasztalnia, hogy Asa-t tudom irányítani. Az autó feldördült, s Alan McCartney duzzogva elment.

Szembefordultam mindenkivel, s elindultam feléjük. Asa kullogva jött mellettem.

- És most hogyan tovább? – törte meg a csendet Caren, én a fejemet ingattam, fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek most Asa-val. Ekkor megjelent egy autó a kis földes úton.

Azonnal tudtam, hogy ki az, de a kis szökevény is. Az autó leállt, s egy magas szökésbarna hajú fiú szállt ki belőle.

- Hello Lana. – mondta mosolyogva, s, megindult felém, s én is tettem felé pár bizonytalan lépést. Ahogy a közelembe ért magához ölelt.

- Hello Derek. – suttogtam, majd óvatosan eltoltam magamtól. – Hogy találtál ide?

- Emlékszel… chip. – mondta mosolyogva.

- Ja vagy úgy… - gondolhattam volna, máshogy úgyse talált volna meg minket.

- Nos, mik a terveid vele? – s ujjával Asa felé intett.

- Nem tudom… - motyogtam. – Te mit akarsz vele csinálni? – vett egy mély levegőt, majd fojtott hangon így szólt:

- Nem hinném, hogy életképes lenne a vadonban. Visszaszökne hozzád… Az állatkertbe viszont nem fogadják vissza. Azt hiszem, jobban járna, ha elaltatnánk…

- Erről szó sem lehet! – vicsorogtam – Nem viszed vissza lelövetni!

- Más megoldás nincs! – dörmögte, s megfogta a kezemet. – Lana te is tudod nagyon jól.

- Nem! Hagyd itt nekem! Majd én vissza szoktatom, ne vidd el Derek! Kérlek! – könyörgésem, majdnem zokogásba haladt át.

- Nem tehetem. Észreveszik, a chip… - mielőtt befejezte volna közbe vágtam.

- A chip-et megoldom. A te dolgod annyi, hogy azt mond az állatkertben, hogy meghalt.

- Lana evvel az állásommal játszok! – mondta, már hangosabban.

- Én meg egy élettel! – kiáltottam vissza, sóhajtott, majd két lépést tett hátra.

- Beszélhetnénk másutt? – kérdezte nyugodtabban, visszafordultam és láttam mindenki minket néz. Bólintottam, s az erdő felé indultunk.

- Nem sokára jövünk. – mondtam Caren-nek.

Derekkel az erdőbe mentünk, s a nyomomban ott volt Asa. Furcsa volt, hogy újra Derekkel lehetek együtt. Annak idején, vagyis 4-5 hónapja elcsattant egy két csók közöttünk. S reméltem ez nem fog megismétlődni, bensőmben iszonyatos idegesség támadt. Talán azért mert kettesben vagyok vele? Egyre beljebb és beljebb mentünk, míg nem úgy gondoltuk itt tökéletes lesz, s megálltunk egymással szemben.

- Igen? – néztem rá kíváncsian, vajon mit akart mondani.

- Tudod, én nagyon szeretném, hogy vissza gyere… - kezdte csendben

- Derek ez nem lehetséges… Caren a gyámom. Másrészt pedig köztünk nem lehet semmi. – feleltem hidegen. Egyszerűen az összes pasi ugyan azt akarja, én pedig az összesre ugyan olyan hidegen és gyűlölettel tudok gondolni. Nekem nem kell soha többet egy se!

- De miért? – s elkapta a csuklómat magához ölelve. – Mondj legalább egy jó okot, amiért nem.

- Mondok kettőt. – grimaszoltam – Egy, mert nekem nem kell semmi, kettő neked ott van Mary.

- Mary a múlté, csak egy szavadba kerül. – suttogta

- Nem! Felejts el. – kifelé rontottam az erdőből, vele mit sem törődve.

Az ágak mérgesen csapódtak utánam, én persze a méregtől elvakultan nem foglalkoztam vele. Ahogy kijöttem az erdőből, mindenki ugyanott állt ahol eddig. Asa pedig mellettem futott el. Vadul csaholt, s fejét össze-vissza ingatta, valami zavarta. Mérgesen az autó felé mentem, s Derek utánam futott.

- Várj! Mire készülsz?

- Közöd? – mondtam gúnyosan.

- Na, a hangnem! – próbált rendre utasítani, de ettől csak még jobban begőzöltem.

- Mégis ki vagy te, hogy ki oktatsz? – ordítottam dühösen.

- Azt hiszem olyas valaki, aki közel szeretne lenni hozzád, vagy esetleg nem akarod Asa-t?

- Ó szóval zsarolsz is? – nevettem fel, némán bólintott.

- Szóval? Akarod Asa-t? – felújult bennem a düh, s átvillant rajtam hirtelen valami.

- Igen akarom. – feleltem végül sóhajtva, öröm jelent meg az arcán, s felém lépdelt, majd előttem megállt, s a szemembe nézett. – De téged nem akarlak! – kiáltottam fel dühösen, hátul a fiúk kórusba felnevettek, egyetlen arc maradt aggodalmas Samé.

- Akkor nincs Asa. Nekem mindegy… - hátat fordítva nekem az autóhoz ment, a farkas már vicsorgott dühében, éreztem dühét pontosan azt, ami bennem kavargott.

Utána rohantam pofon ütöttem, utánam nyúlt volna, de helyette a kocsinak lökött, és földre huppantam, s ő dühösen közeledett felém.

- Kellett neked ez csinálni, buta liba? – kezét felemelte, egy pillanatra becsuktam a szemem, s vártam az ütést, Paul és Embry elindultak felém, ekkor egy szó hagyta el a számat:

- Asa. – suttogtam, Ő vicsorogva megindult, s Derekre vetette magát.

Mellém esett, Asa rajta terpeszkedett, s vadul az arcába vicsorgott. Hirtelen az öröm öntött el, büszke voltam rá. Fel sem fogtam mi történt, mert még mindig a földön ültem, s hol Derekre hol Asa-ra pillantottam. Ahogy néztem rájöttem, Ő nem ugyan az-az Asa, helyébe egy vad megszelídíthetetlen lény költözött, akárcsak belém. Embry lehajolt mellém, s aggódva fürkészte az arcom, amely csak hideg maszkba torzult. Pillantásom le sem vettem a két lényről, akik közül talán valamelyik az utolsó lélegzeteit veszi. Paul próbálta a farkast elhívni Derek közeléből, de ő makacsul maradt, s vicsorgott. Amikor megpróbált hozzá érni, hogy lelökje a földön fekvő fiúról, ő hirtelen utána kapott.

- Lana hívd vissza. – suttogta Embry, s én a szemébe néztem.

- Nem! – meglepő mily könnyű volt kimondanom ezt a szót, egyszerűen nem akartam vissza hívni.

- Ha Asa megharapja, akkor csak rosszabb lesz a helyzet! Vadászatot tűzhetnek ki rá! - visszanéztem, a Derek fölé tornyosuló farkasra, szemében düh és gyűlölet.

- Ígérd meg, hogy békén hagysz minket! Ígérd meg, hogy itt hagyod nekem, s örökre eltűnsz az életemből! – lassan ejtettem ki minden szót, s szavamban csengett a keserűség.

- De… - kezdte volna Derek, de egy mancs a nyakára szorult.

- Itt most én szabom a feltételeket! – vicsorogtam. – Nos?

- A tied! – felelte végül, s le nem vette szemét Asa-ról.

- Még valami nem szólsz senkinek!

- Esküszöm…- felelte fakó hangon, bólintottam, s visszahívtam Asa-t.

- Asa. – suttogtam neki, rám nézett gyönyörű szemeivel, majd morogva mellém lépdelt. – És most tűnj el! – sziszegtem Dereknek.

- Úgy is megtalálnak titeket! Legalábbis ezt a korcsot biztosan. – mutatott Asa-ra.

A chip! Hát persze, el is felejtettem. Felkeltem a földről a kocsihoz léptem, kivettem belőle egy kést. Asa felé indultam, ő tett hátra felé pár lépést.

- Lana, mit akarsz azzal a késsel? – kérdezte Sam hirtelen.

Kérdését figyelembe sem véve, oda léptem Asahoz, s nyakörvét egyetlen rántással, a kezemben lévő késsel letéptem. Majd Derek elé vetettem.

- Ott a chip - ed, és most már tűnj el az életemből! – kiáltottam dühösen, szemeim csak úgy szikráztak. Felvette a földről, s duzzogva beszállt a kocsiba, mielőtt elindult volna kihajolt felém.

- Még találkozunk! Az enyém leszel Lana Cortes! – mondta gúnyos hangon, s elmosolyodott.

- Arra várhatsz. – s nagy porfelhőt kavarva elhajtott, néztem, ahogy az autó elhagyja a kis földecskét, s végül eltűnik a fák árnyékában.

Derek a múlté, vége. Mostantól én is szabad vagyok… nincs, aki visszatartana. S itt van mellettem legjobb barátom: Asa.
Lassan oda jött hozzám, nyüszögött párat, én lehajoltam hozzá, s fejét vakargattam. Visszajöttek bennem Derek utolsó szavai: - Az enyém leszel Lana Cortes. – megrémített. Mi lesz, ha tényleg visszajön? Most már biztos voltam benne, el kell mennem innét.

- Azt hiszem, még tartozom nektek egy magyarázattal. – fordultam Sam és társai felé.

- Gyere te farkas bűvölő! – mosolyodott el Paul, s kezét vállamra téve a ház felé terelt, de én visszafordultam Embry felé.

- Azt hiszem, te még tartozol nekem és Seth-nek 30 dollárral. – s mosolyba törtem ki.

- Nesze neked, fogadó bajnok! – kacagott fel Jared, Embry vállát meghúzva bement a házba.

A házban mindenki egy asztal köré gyűlt, s muffin - t majszoltak. Én Asa-val osztottam meg a magamét. Caren közben elképedve beszélt rólam, hogy ő még soha nem látott ilyennek és, hogy teljes mértékben büszke rám, tetejébe ő még nagyobb pofont is adott volna Dereknek. Most visszagondolva sajnáltam is, hogy nem küldtem meg jobban a kezemet.

- Mesélj! – sürgetett Emily, sóhajtottam egyet, majd az elejétől kezdve elkezdtem az egészet.

- Asa kölyökkorában került az állatkertbe, akkor én tizennégy voltam, pontosan azután miután haza mentünk tőled Caren. Nos, én mivel nagyon szeretem az állatokat, és nyárra munkát kerestem, az állatkertben éppen üresedés volt, s jelentkeztem. Miután felvetettek, megismertem Asa-t, rettentő félénk, és kicsi volt korához képest. Mindenkitől tartott, az ételt sem fogadta el senkitől. Egyszer besurrantam titokba hozzá, s addig-addig szenvedtem vele, míg pár csepp tejet sikerült a szájába préselnem, onnantól kezdve rákapott a tejre, s magától itta. Másnap ugyan ez történt, csakhogy már magától elfogadta tőlem az ételt, s az egyik gondozó rajta kapott, hogy bent vagyok nála persze nem lett volna szabad. Nem volt mérges, sőt inkább örült, hogy volt, akitől elfogadja az ételt. A következő nap már Asa-hoz osztottak be, teljes mértékben az én felügyeletem alá volt helyezve. Gyakran éjjeleket töltöttem az állatkertbe, és csak hetente egyszer mentem haza. Annyira hozzám nőtt, hogy csak nekem volt hajlandó bármit megtenni. Eljött az idő, hogy kitegyük a többi farkas közé, de az Alfa hím, nem fogadta be. – s egyik csuklómon lévő sebbel játszadoztam.

- Az mi? – kérdezte Seth.

- Alf ajándéka. Mind mondtam az Alfa nem fogadta be, megtámadta Asa-t, senki nem volt, aki segítsen szét választani őket. Én meggondolatlanul berohantam a kifutóba, a két farkas közé álltam, egy bottal próbáltam Alf-ot elterelni a földön fekvő, több sebből vérző Asa-tól. Ekkor nekem ugrott, s csuklómat kapta el. A földre rántott, én pedig védekezni már nem tudtam tőle. Először fel sem fogtam mi történik, utána már semmire nem emlékeztem, mert elájultam. A korházban tértem magamhoz, ott pedig elmondták, hogy Asa ismét neki fordult Alf-nak aki engem eleresztett, mire a gondozók észrevettek engem, és a marakodó farkasokat, már késő volt. Elkábították mindkettejüket, engem pedig korházba vittek. Pár nap alatt kiengedtek, s újra visszatértem Asa mellé, újra ápolni kezdtem, míg felgyógyult. Soha többet nem engedték ki a falkához. Valójában Ő sem mert, már egy farkas közelébe menni, ugyanis az amit Alf-tól azt tanulta meg, hogy fajtársai kegyetlenek, s utálatosak. Egy farkassal sem jött ki soha többet jól, hiába volt az jámborabb, mint ő, habozás nélkül neki ugrott. Gyűlölte a többi farkast. Egyetlen egy farkas volt, akit elfogadott Immortal. De őt mielőtt eljöttem volna elengedték, így Ő egyedül maradt. Amíg nem volt ott neki Immortal, én voltam a családja, Im érkezésével egy úgy mond falka alakult ki. Amelynek én is tagja voltam, legalábbis ők úgy tekintettek rám, mintha közülük származnék. Immortal is hasonló volt, mint Asa, csak tüzesebb, és akaratosabb. Miután eljöttem és Immortal is elhagyta Őt, egyre többet szökött, és agresszívabb lett, úgy gondolták itt az ideje, hogy kitegyék a szűrét. De sajnos nem vették számításba, hogy nincsen meg a kellő alapjai ehhez. Na és persze, azt, hogy elkezd engem keresni. S ím, megtalált engem, vagy én őt. Mindegy is lényeg az, hogy itt van. – fejeztem be végül, és a padlóm fekvő farkast megsimogattam.

- Szóval téged megharapott egy farkas? – kérdezte kitágult szemmel Sam.

- Igen. - feleltem tétován.

- És nem lett belőled farkas ember, akarom mondani farkas nő? – kacagott fel Quil.

- Hát… eddig még nem vettem észre. – mosolyodtam el.

- Akkor most az a terved, hogy vissza szoktatod a vadonba? – kérdezte Emily.

- Igen, hiszen Immortal is itt van valahol… együtt talán van esélyük.

- Hülyeség! Egy agyon tyutyújgatott farkas már, soha nem lesz farkas. – csattant fel hirtelen Embry, meglepődtem dühén, de szó szerint dühös volt.

- Majd meglátjuk. – feleltem nyugodt hangon, egyszerűen elöntött a nyugalom, nem érdekelt most semmi.

- Szóval ez a döntésed? Bármi is történjen, te vissza akarod rázni a vadonba? –kérdezte Sam.

- Igen. – éreztem most senki nem állíthat meg, ez volt a döntésem, és ez erősebb volt, mint bárki más. – csak az a baj, hogy a jövő héten kezdődik a suli, és nem tudom hova tenni…

- Otthon velem nem hagyod! – tiltakozott Caren, s én bólintottam elfogadva válaszát.

- Rendben, akkor segítünk. Míg te suliba vagy itt lehet nálunk. – ajánlotta Sam, majd Em-hez fordult - Ugye nem bánod Emily?

- Hogy is bánhatnám, mikor egy ilyen édes farkas lesz itt? – oda hajolt Asa-hoz aki vidáman tűrte a simogatást.

- Akkor ez meg van beszélve! Bárki ellenvetés?

- Őrültség! És ha megtámadja Lana-t vagy Caren-t vagy Emily-t? – újra Embry kiáltott fel.

- Láthattad te is, Lana tudja irányítani, így Caren-nek nem lesz baja. Nézz rá Embry, hát bántja Emily-t? – a földön hempergő Asa-ra mutatott, aki hasát mutatva hagyta Emily simogatását.

- Nyugi tesó. A farkas lány mindent kézbe tart. – nyugtatta Seth.

- Őrültek vagytok mind. – teste megvonaglott, majd mintha fázna úgy remegett, mindenki ijedten meredt rá.

- Menj most ki! – kiáltott rá Sam. – Menjetek vele. – szólt Paul-nak és Jared-nek. Két oldalról közre fogták a még remegő Embry-t és kivezették.

- Ne engedd ki most Asa-t. – szólt hozzám Sam, némán bólintottam.

További hosszú órákat töltöttünk náluk. Meglepő volt, Asa milyen közvetlen és nyugodt, mintha csak otthon lenne. Később elbúcsúztunk mindenkitől, és haza indultunk. Asa a platón utazott, amit rettenetesen élvezett. Haza érvén, megbeszéltük Car-al, hogy Asa az én szobámban fog aludni. Megmutattam neki a helyét, amit ő boldogan birtokába vett.
Este megvacsoráztunk mind hárman, majd a fürdőszobát vettem igénybe. Mire készen lettem, Asa csaholva ment végig a folyosón, a szobám felé. Lefeküdtem, s ő mellém ugrott az ágyra. Fejét simogattam, majd ennyit suttogtam:

- Jó, hogy újra itt vagy kicsi Asa! – s ő megerősítvén ezt párat vakkantott, majd mély álomba szenderetünk.