I. fejezet

ELSŐ FJEZET

Búcsú a múltnak

Mindenki álmodik egy tündérmeséről, a saját tündérmeséjéről, ahol minden szép és jó soha nem történik baj… minden mosoly és boldogság.

Az én tündérmesém közel sem ilyen. Nem mondható vidámnak, sem jónak sem szépnek. Vagy mégis?

Édesanyám gyakran mesélt csodás állatokról, mesebeli lényekről és társaikról, kislányként hittem bennük. Mesélése közben elfeledtette velem a világot, kikapcsolt az agyam, s egész egyszerűen a történetnek éltem, benne voltam, része voltam egy csodának. Hiába nem volt igaz, mindig is hittem bennük, s mosolyt csaltak arcomra.

Egy végzetes éjjel minden megváltozott, szüleim épp szórakozni indultak és az én tündérmesém elmaradt.

- Sajnálom Lana! Holnap bepótoljuk! - suttogta édesanyám, s puszit nyomott homlokomra.

- Légy jó kicsim! Nemsokára jövünk! - köszönt el apa.

Akkor láttam őket utoljára kimenni azon az ajtón.

Hirtelen felébredtem, s újra a valóságban voltam, már az álom sem nyújtott menedéket. Nyolc éve rémálmok között élek, már nem tudok rendesen aludni. Már félek lehunyni szememet, mert újra csak szüleimet látom magam előtt, és Spanyolországot - ami a maga módján még jó is lenne - csakhogy az igazi édesanyám is ott van, akiről szinte alig tudok valamit. Öt éve eltűnt az életemből… senki sem mesélt róla soha egy szót sem, hiába kértem.

Ahogy megfordultam és kis szekrényemre tekintettem, ott volt szüleim egyetlen közös fotója. Ennyi maradt tőlük számomra. Közben kínzó szomjúságot éreztem, ideje innom.

Lassan felkeltem és elindultam le a lépcsőn a konyhába. Ahogy elértem az első ajtót, lábujjhegyre álltam és úgy somfordáltam el előtte. Jack szobája volt, aki a nagybátyám. Ő vett magához, miután meghaltak a szüleim. Hálás voltam neki, amiért egy ilyen terhet magára vett, valljuk be egy nyolc éves gyermeket nevelni olyannak, akinek még egy gyermeke sem volt, kissé fura helyzet lehet. De ő minden tőle telhetőt megtett azért, hogy nekem minden kényelmem meglegyen a legjobb iskolába íratott be, s minden apró óhajomat leste, mondjuk azért nem kapatott el, amiért szintén hálás vagyok.

Megrökönyödve látom azon lányokat, akiket szüleik elkapatnak és már egy karkötő nem elég nekik, még mit nem… attól nekik értékesebb kell.

Ahogy leértem a lépcsőn, utam egyenesen a konyhába vezetett. Kinyitottam a hűtőt és egy narancsleves üvegért nyúltam. Ahogy kivettem, még be se csuktam a hűtőajtót máris inni kezdtem.

- Hűtőajtó! – megijedtem a nem várt hangtól és félrenyeltem.

- Bocs – mondtam két köhögés között, és láttam Jack az.

- Készen vagy a pakolással? – kérdezte halkan.

- Nagyjából… már csak pár ruhát kell eltennem – feleltem.

- Aha. Akkor csináld meg gyorsan, mert négy órakor megy a géped.

- Hogy mi? Jack, arról volt szó, hogy csak holnap kell mennem… - dadogtam.

- Sajnálom… jobb, ha minél előbb mész.

- De mit tettem, amiért ennyire akarod, hogy elmenjek?

- Nem erről van szó… Én nem tudok neked mindent biztosítani Lana! Ellenben Caren igen – felelte nyugodt hangon.

- De igen! Én nem akarom itt hagyni Coloradót! Itt van az életem, nem pedig ott! – kiabáltam.

- Ott is ugyanúgy lehet életed! Nem a halálodra készülsz.

- De mégis olyan…

- Beszélsz zöldeket – morogta Jack. – Négyre kiviszlek a reptérre, vita lezárva!

Haragomban sarkon fordultam, és felfutottam a szobámba és becsaptam az ajtót.

Sokáig gondolkodtam azon, hogy megszökök és Coloradóban maradok, de Jack biztos agyon ütött volna… És ha ő nem akarja, hogy vele maradjak, ám legyen. Nem erőltetem magam senkire. Elmegyek.

Csendben elkezdtem pakolni a dolgaimat, átnéztem minden egyes dolgot, amit el akarok vinni, s amit nem. Fájt, hogy Jack nem akarja, hogy maradjak, de megértem egy teher vagyok a számára.

Nem sokkal később egy vidám dallamot hallottam, egyből felismertem, hogy Amelia az!

Rögtön a telefonom után kaptam, ám a nagy rendben valahova elkeveredett. Őrülten kezdtem össze-vissza dobálni ruháimat, hogy megtaláljam. Mikor végre megtaláltam, gyorsan felvettem.

- Szia, csajszi! – üdvözölt Amelia kedves hangja.

- Szia… - üdvözöltem kedvetlenül.

- Na, mi újság? Jack még mindig el akar innen paterolni?

- Eltaláltad… és úgy tűnik, végleges a döntése – motyogtam szomorúan.

- De mégis miért?! – háborodott fel. – Mit csináltál?

- Na, ez az, hogy semmit! Az égvilágon semmit nem tettem!

- Gondolod, hogy nő ügy van a dolog mögött? – kérdezte álmélkodva.

- Nem tudom… de ha igen, akkor ez mindent megmagyarázna. Jacknek nincs szüksége egy koloncra, mikor egy új, saját családot akar – mondtam szomorúsággal teli hanggal.

- Jaj! Ne butáskodj! Nem vagy te kolonc! Bár abban lehet, igazad van, hogy saját családot szeretne. Nem kérdeztél rá nála?

- Hülyéskedsz? Hárítani fog… Nem mondaná el az igazat – suttogtam.

- Biztos vagy benne, hogy nem maradhatsz? – kérdezte utolsó reményként.

- Nem… El kell mennem.

- És mi lesz Asával? – Asa az a farkas, akibe egy állatkerti látogatásomnál szerettem bele. Állást vállaltam a nyárra és ott láttam meg életemben először. Rendkívül ragaszkodott az emberekhez, én bármikor megsimogathattam. Egyesek szerint képtelen lenne a szabadban boldogulni, ha elengednék…

- Nem tudom. Elvileg a jövő hónapban engedik szabadon… - feleltem.

- Mennem kell, itt a Taxi! - mondta Am. – Légy jó! Majd írj! – S letette a telefont.

Ismét pakolásba kezdtem. Mérgesen gyűrtem be ruháimat a bőröndbe, csodáltam, hogy még így is belefért minden. Pár perccel később kopogtatást halottam az ajtómon, Jack volt az.

- Lana! Több melegebb cuccot tegyél, mert Forksban elég gyakran esik az eső - mondta komoran.

Remek! Még nem is voltam Forksban, de már herótom van tőle! Jack szerint nem igazán lesz szükségem rövidnadrágra, sem rövid ujjú pólóra. Szuper. Nem győztem hálálkodni Jacknek mikor bejelentette, hogy azt veszek a kártyáján, amit csak akarok, mert szükségem lesz oda egy halom új dologra. Tulajdonképpen ez az egyetlen pozitívuma a költözködésemnek.

Nagynénémhez, Carenhez költözöm. Talán, ha életemben tízszer találkoztam vele, akkor sokat mondok. Utoljára tizennégy éves koromban voltam nála, akkor is Jack vitt el, nem voltunk ott talán két napig, mivel túlságosan összevesztek. Azóta rendeződtek a kapcsolatok, bár nem az igazi, de Caren engem szívesen vár magához – legalábbis Jack szerint.

Igazából féltem… rettentően féltem. A változástól, a sok újtól, hogy az a világ nem fog befogadni. Számomra Coloradónál jobb hely nincs a földön.

Az idő vészesen telt, és egyre inkább próbáltam minden percet kihasználni, amit még itt tölthetek. Úgy döntöttem megfőzöm Jack kedvenc kajáját, a citromos csirkét. Nem csak Jack kedvence volt, hanem az enyém is. Egyszerűen megunhatatlan volt, még Eme tanított meg rá - Jack jelenlegi barátnője.

A konyha felé siettem, és igyekeztem minél nyugodtabbnak tűnni.

Elővettem a hűtőből az alapanyagokat, és elkezdtem felszeletelni a citromot, majd facsartam belőle levet és, feltettem főni a húst és a vizet. Majd lassan elkezdtem hozzá önteni a citromot.

- Hm… Mi jót főzöl? Ugye Citromos csirkét? – kíváncsiskodott Jack.

- Azt ám – feleltem mosolyogva.

- Mi jött hozzád? – emelte fel szemöldökét.

- A nyári villám, azt hiszem. – kuncogtam.

- Na, eddig tartott a mérged? – kérdezte kíváncsian.

- Hát igen azt hiszem, talán jó lesz Forksban, és majd minden jól megy. Remélhetőleg. – meredtem magam elé

- Ebben biztos vagyok. Fogd fel úgy, hogy túrázni mész. Egy hosszú túrára. – sóhajtotta - Szerencse, hogy csak a jövő héten kezdődik a suli.

- Aw! – kiáltottam, nagyon utáltam, ha szóba hozta a sulit, nem szerettem róla beszélni és így, hogy máshol kell kezdenem még rosszabbnak tűnt.

- Lelkesedés mínusz egy pont? – kérdezte, s csak bólintottam, mert hang nem jött a számra az iménti sokktól.

Jack a nappaliba indult, az aznapi meccset megnézni, vagyis az ismétlését, amit nem látott. Én tovább pörögtem a konyhába, belekevertem a félig kész Csirkébe a habarást, majd felcsapott a gőz és vele az isteni illatok. Becsuktam a szemem és beleszagoltam a levegőbe. Isteni illatok terjengtek az egész lakásban. Felbecsültem, hogy mennyi idő kell még, hogy teljesen megfőjön. Úgy találtam, elég ahhoz, hogy lezuhanyozzak, és kicsit rendbe szedjem, magam mielőtt elindulunk. Ahogy felrohantam az emeletre újra és újra felnéztem Asa képére. Hihetetlenül fog hiányozni.

Belenéztem a tükörbe, s majdnem elájultam. Gesztenyebarna hajam - ami már-már feketének tűnt - hihetetlenül kócos volt, nem sokkal ért a vállam alá, és hullámos volt. Igyekeztem nem sok időt tölteni a fürdőszobában nehogy a csirke rovására menjen. Jack nem igen figyelt rá, hiszen kedvenc csapata, a Highland játszott.

Ahogy készen lettem, felkaptam egy farmert és egy pólót magamra, hajamat felkötöttem lófarokba, és rohantam le a lépcsőn.

A konyhába érve meglepve tapasztaltam, hogy a csirkének még nincsen semmi baja. Megkóstoltam, és úgy döntöttem így jó lesz. Teljesen készen volt. Lekapcsoltam a gázt és elindultam megteríteni.

- Kész az ebéd! – kiáltottam a nappali felé.

Épp, hogy kimondtam Jack már meg is jelent az ajtóba.

- Jó az illata – mondta, s leült az asztalhoz és falatozni kezdett. – Na meg az íze is!

- A múltkori szerintem jobban sikerült…

- Szerintem ez még attól is jobb lett.

Lassan elkezdtem én is enni. Valóban jobb volt, mint a múltkori, pedig nem akartam elhinni. Jack már a harmadik tányérnál tartott mikor én még a másodikat fejeztem be. Könnyű volt kijönni Jack-el, mindig megértett – kivéve mikor nem, és hihetetlenül jó fej volt. Ételem befejeztével kissé elmerengtem.

- Indulhatunk? – rázott fel Jack a gondolataimból

- Aha… Hozom a dolgaimat – elindultam a dolgaimért, felhúztam dzsekimet és az ajtó felé mentem.

Még egyszer utoljára visszanéztem a barátságos kis lakásra, majd búcsút intve távoztam. Az autóba bepakolva cuccaimat csendben indultunk útnak. A reptérig körülbelül egy óra volt az út, közben Jack folyamatosan az ecsetelte, milyen szuper lesz Forks.

- Vigyázz magadra! – suttogta Jack.

- Megpróbálok – szipogtam.

- Üdvözlöm Carent! – mondta mosolyogva.

- Átadom. – leheltem – Hát akkor, Szia.

- Légy jó! – majd magához ölelt. – Majd hívj!

A reptéren elbúcsúztam Jacktől majd beszálltam a repülőbe, helyemet elfoglalva, elindítottam Mp3 lejátszómat.

Az utat figyelve, megpróbáltam minden gondolatot kizárni az agyamból és csak egy valamire tudtam figyelni: „Meg kell szöknöm onnét! Vissza kell térnem újra Coloradóba!”