II.rész - A kórház
(Embry szemszöge)
*****
Késő délután ébredtem fel, nagyjából három óra lehetett. Egy üzenetet találtam a polcomon gondolom valamelyik falkatagtól, hogy háromkor lent Sam-éknél. Rohanva magamra kaptam valami tiszta cuccot és máris száguldottam le. Szerencsére anyám nem volt otthon, ezért nem kellett magyarázkodnom, különben is a héten költözök. A megtakarított pénzemből sikerült egy külön házat venni Emilyék háza környékén. Ennek rettenetesen örültem, mert legalább nem kell anyám nyakán lógnom, Ő pedig nem ellenőrizhet mindig. Amikor elértem az erdő szélét bementem a sűrűbe és átváltoztam. Ruhámat a számban vittem, és úgy tartottam le Emilyékhez.
Ekkor megütötte a fülemet valami furcsa zaj, oda mentem, hogy megnézzem mi az. Lana volt és Paul. Látszólag valamin nagyon, ment a vita, ezért fülelni kezdtem, de közben visszaváltoztam.
- Akkor miért nem engeded, hogy én viszont szeresselek? – kérdezte Paul Lana-tól.
- Paul! Én már megégettem magamat, nem szeretném újra. Most lehet, hogy érdekes vagyok számodra, mert új vagyok, de mi lesz egy hónap múlva? Megszokod, hogy itt vagyok, és hogy ki vagyok, és már nem leszek annyira érdekes… és akkor loholsz más után. Nekem erre nincs szükségem.
- De én nem tenném meg… Én nem vagyok olyan, mint az a dög, aki egyedül hagyott. TE félre ismersz. – Mekkorát hazudik! Már szinte sajnáltam szegény lányt, nem mond igazat csak kábítja evvel a „szeretlek” dumával.
- Mindig így kezdődik, „Én sohasem bántanálak, én sohasem tenném meg azt veled, amit mások, én más vagyok…” Ezt már ismerem, és egyetlen egyszer hittem ezt el valakinek, mégis egy hotelszobában végeztem egyedül – hangja egyre feljebb szökött.– Aztán ott a drága jó barátod Embry Call! Vele is egyszer játszottam ezt el, egy csók erejéig, másnap mit látok, hopp Nicole karjaiba van borulva. Elég volt! Nekem erre nincs szükségem, és ha még te ezt eljátszod velem… nem, én azt már nem bírnám ki. Elég volt, hogy Jack-nek végig kellett néznie, ahogy folyamatosan le vagyok szedálva a nyugtatóktól és mindenféle vacaktól. S aztán hova mennék? Caren hova küldene egy félholtat, aki totálisan magába van zuhanva? – Szavai pofonként értek. Szóval tényleg látott… látott vele mégis eltitkolta. Most már világosabb volt, mért volt annyira távolság tartó velem. De mégis milyen nyugtató?
- Nyugtató? Leszedálva? – kérdezte Paul helyettem is.
- Túl sokat mondtam bocs… - mondta majd hajába túrt, megpróbálta otthagyni Pault, ám ő karjáért nyúlt és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
- Miért nem tudod megérteni, hogy én, nem akarlak bántani? – kérdezte fogcsikorgatva. Láttam bármikor elborulhat az agya, ezért én is feszült lettem.
- Mert már nem tudok hinni – suttogta. – Az álomvilág nem nekem való. Kegyetlen, elhiteti veled, hogy ez tényleg létezik, utána pedig a padlóra küld. – Most már igazán sajnáltam. Félt. Rettenetesen félt egy újabb csalódástól, Ó pedig ha tudná, hogy én ezt nem tenném meg vele…
- Mit szeretnél, mit mondjak neked, hogy el hidd? – Paul szorítása erősödött a karján.
- Semmit, csak engedj el. – mondta színtelen hangon. - Paul! ENGEDJ EL – hangsúlyozta ki az utolsó két szót, de Paul nem engedte, remegni kezdett, tudtam bármelyik pillanatban átváltozhat.
- Paul! –ordítottam neki.– Engedd el! – Nagy nehezen elengedte, majd dühösen felém fordult, még mindig remegve.
- Igazad volt – köpte nekem. – Megnyerted a fogadást… Kőből van a szíve. Itt a pénzed, és én is kérem a tegnapi miatt! – felém dobta a pénzt. Lana egy pillanatra ledermedt, majd kezdett neki világossá válni a dolog. Bocsánatkérően néztem rá, de semmi haszna nem volt.
- Fogadás? Kőből a szívem?- ismételte szavanként az előbb hallottakat. Szeme emgtelt könnyel, legszívesebben átöleltem volna. Majd Paulhoz fordult..– S Te még azt szeretted volna, hogy higgyek neked… köszönöm. Köszönöm mindkettőtöknek. – Majd megfordult és kifelé hátrált az erdőből.
- Lana várj – kiáltottam utána.Paul gonoszul vigyorgott, de remegése nem csillapult.
- Hogy te mekkora egy tetű vagy! – mordultam rá.
- Ha nem az enyém, ne legyen a tied sem! Ide a pénzt!
- Ezért még számolunk, de most ha nem haragszol szeretném elmagyarázni neki, hogy mi is volt ez az egész. Már ha ezek után egyáltalán szóba áll velem…
- Későbánat, minek fogadtál? – húzta meg vállát.
Többet nem is foglalkozva vele, elindultam utána. A nyomorék meg utánam jött, közben azt hittem kicakkozom a bőrét. Egy biztos, ha ennek vége én megölöm Pault! A ház láttam még meg, mindenki ott volt. Seth, Quil, Leah, Sam Emily. Sam láthatóan aggódott valami miatt, ránk nézett majd vissza rá és valamit kérdezett, én pedig igyekeztem oda hozzájuk. Lana felén fordult és láttam záporoznak a könnyei.
- Én egy versenyló vagyok, akire fogadást lehet kötni, mi baj lehetne? - ordibálta kikelve magából. – Remélem sok pénzt hoztam a házra.
Majd sarkon fordult és elindult a kocsik felé, Leah egy gyűlölt pillantást vetett ránk, majd elindult utána. Beszálltak az autóba, s már itt sem voltak. Paulra néztem, aki vigyorgott, nekem sem kellett több neki ugrottam. Először orrba vertem, aminek köszönhetően vérezni kezdett.
- Remélem eltört – köptem neki megvetően.
Felpattant a földről és nekem jött, ott ütöttük egymást ahol értük. Jó néhányszor a földre küldtem és ott is ütöttem. Nem érdekel, hogy kárt teszek-e benne csak azt akartam, hogy kapja meg a magáét.
- Elég! – kiáltotta Sam. – Elég! Mindketten fejezzétek be!
Az alpha parancsának muszáj volt engedelmeskedni, ezért nagy nehezen elengedtem Pault. De legszívesebben tovább püföltem volna. Sam beküldött engem a házba, és Emily adott jeget és egy törülközőt, amit a fejemre tehettem. A fejem kicsit vérezni kezdett, na meg az orrom. De ez sem számított, mert pár óra és elmúlik vagy percek kérdése és semmi sem fog látszani. Paul kint maradt az udvaron, jó hogy nem jött be, mert ott folytattam volna ahol abba hagytuk! Pár perccel később Sam és Paul is befáradtak a házba. Mindketten leültük és vártuk a fejmosást.
- Nektek mégis mi bajotok van? – ordította Sam. – Úgy viselkedtek, mint két barbár kutya! S,ha szabad megkérdeznem mégis mit csináltatok Lanaval, mert csak úgy nem fakad sírva? Ne merjetek kertelni, mert rossz vége lesz! – Szólásra nyitottam a szám, de még mielőtt szólhattam volna megakadályoztak.
- Majd én meg mondom mit csináltak- dörrent fel Leah hangja. – Ez a két idióta fogadott Lanara, az egyik azt hiszem az volt, hogy meg-e meri Paul csókolni a másik valami össze jövetel vagy mi féle volt.
- Igaz ez? – nézett ránk Sam mérgesen. Bűnbánóan bólintottam, mire Paul egy laza „ja”- át vetett oda. – Megmondtam nektek, hogy rendezzétek ezt az egészet, erre ti tovább bonyolítjátok. Eddig nem akartam beleszólni, de most kénytelen leszek. Paul te elfelejted Lana-t 10m-es körzetben, nem akarlak a közelében látni. Te pedig bocsánatot kérsz tőle és imádkozol, hogy megbocsásson ezért…
- Sam… - kezdte Leah akadozva. – Ami azt illeti, nem hiszem, hogy ez volt a legrosszabb, amit az elején mondtam. A legrosszabb az… hogy el akar menni, haza Coloradóba.
- Mi? – kérdeztük egyszerre a többiekkel.
- Ezzel igazán rátettetek egy lapáttal. Azt mondta: Eddig sem ujjongott, hogy itt kell lennie, de most már főleg… S nem hiszem, hogy bármivel is maradásra tudnánk bírni.
- Pedig valahogy muszáj lesz – dünnyögte Sam.
- Sam! – mondta Emily gyengéd hangon. – Ha nem akar, akkor, nincs azaz isten, amivel maradásra tudnátok bírni. Maximum, ha a facér szürke – ekkor rám kacsintott – ki nem önti neki a szívét.
- Én ugyan nem – szólalt meg Paul fejét rázva, én pedig hitetlenkedő pillantást vetettem rá.
- Nem is rád gondolt nagyon okos – fújtatott Leah. Sam egy széknek támaszkodott
- Spuri – mosolyodott el végül.
Nekem pedig több sem kellett loholtam a házhoz. Most valamiért nem tudtam átváltozni egyszerűen nem ment, mintha valami megbénított volna. Ezért futnom kellett, az út most mérföldeknek tűnt. Közben besötétedett, mire oda értem a házhoz és felkapaszkodtam az erkélyre nem volt bent senki. Kinyitottam és bementem, a farkas most cseppet sem volt nyugodt. Az ágyon megláttam a bőröndöket, igaz volt, tényleg el akar menni. Lementem a fölszintre, de senki nem volt otthon. Eltűnt. De a bőröndjei nélkül biztosan nem menne el… Ekkor eszembe jutott, hogy említett Seth valami újabb ugró bulit ma a parton, azt biztos ki nem hagyná. Először haza rohantam, hogy megszabaduljak véres ruhadarabjaimtól. majd újra lefelé rohantam a La Push-ba, immár autóval. nem sokáig tartott mire megtaláltam, egy srác mellett haladt a parkolóban. Épp időben oda értem mielőtt beszállhatott volna. Közben nevét kiáltoztam, megállt a kocsinak támaszkodott, de nem fordult meg. Majd mikor újra nevét mondtam, mérgesen megfordult. Arca sápadt volt, akár a hó, szemei fátyolosak és kisírtak és olyan kábának tűnt.
- Mit akarsz? –kérdezte barátságtalanul. – Újabb fogadást kötöttél rám? Remélem sikeres lesz!
- Nem! Várj, had magyarázzam meg! – keze után próbáltam nyúlni, de elrántotta.
- Most éppen melyik barátoddal fogadtál, hogy idejössz hozzám? Quillel? Jareddel? Seth-tel? Mond meg nekik, hogy adják neked a pénzt nyugodtan… és tudod mit? Tartsd meg magadnak a magyarázatodat és hagyj engem békén! – Meg sem várta, amit akartam mondani, az autó ajtaját nyitotta ki.
- Lana, kérlek hallgass végig!
- Fulladj meg – mondta még utoljára, majd beszállt az autóba.
A srác, aki vele volt beindította az autót és már el is viharzottak. Én mérgemben egy autóra vágtam. Meg tudtam volna őrülni. Közben megláttam a parton Sam-éket, rögtön oda rohantam. Látszólag már tudták mi a helyzet, csak fejüket csóválták. Ekkor a semmiből egy kis árny csusszant mellém, karomat elkapva. Majdnem felordítottam, elkiáltva nevét és ezzel leleplezve fajtáját.
- Mit keresel itt vérszívó? – dünnyögte Paul, Alice rá sem hederített egyenest hozzám fordult.
- Embry! – mondta kétségbeesetten. – Azt hiszem, baj van…
- Mi az Alice? – kérdezte Sam tárgyilagosan.
- Lana! Látomásom volt amiben… amiben balesetet szenved!
- Persze! Azt is láttad, hogy fű szoknyában hulázok és az sem vált be, akkor mond, honnan tudjuk, hogy ez most igaz? –mondta gúnyosan Paul.
- Szerinted átléptem volna a határt, ha csak egy vicc lenne?
- Alice biztos vagy ebben? – kérdezte Sam, figyelembe sem véve az előbbi szó csatát.
- Teljesen, különben nem jöttünk volna ide.
- Jöttetek? Kivel?
- Jazzal – motyogta. – Carlisle-nak is már szóltam a korházban. Higgyétek el ez komoly!
- De ha láttad, akkor mégis mi a frászt csinálsz itt? Miért nem mentél egyenest oda? – kérdezte Jared.
- Hahó! – kiáltott fel Alice türelmetlenül. – Baleset, vér! Én vámpír vagyok… Segítségre lenne szükségem…
- Fejezzétek már be! – kiáltottam fel. – Ha tényleg igaz, amit mondtál, akkor sietnünk kell.
- Embry te az autóddal követsz minket, Jared vele mész –utasított minket Sam. – Mi átváltozva követünk téged Alice, és ajánlom, hogy igaz legyen!
Meg sem akartam kérdezni, hogy, miért mert tudtam. Ha farkasként követném őket, akkor, míg átváltoznék csak időt vesztek, a vámpír csaj meg nem meri egyedül, vagyis a párjával ezt megtenni. Most már kezdtem hinni Alice-nek. Jareddel rohantunk az autómhoz, és amint lehetett már indultunk is. A többiek már átváltozva bevártak minket, míg az útra értünk. Alice és Jasper elöl futottak a falka pedig bent a sűrűben. Jared folyamatosan figyelte a falkát, hogy merre mentek. Nem kellett sok idő már ott is voltunk. Megrökönyödve láttam, hogy igaza volt a vámpír lánynak. Az autó lent egy fa törzsének volt dőlve, oldalra fordulva, körülötte enyhe kis tűz lobbant. Azonnal lefékeztem és már rohantunk is le, a falka ott állt és nyüszögtek. Azonnal az autóhoz rohantam és benéztem, Lana volt azon a felén, amely lefelé állt így nem tudtam volna elsőnek kiszedni.
- Várjatok! – szólt közbe Jasper. – Vissza kell fordítanunk az autót. Alice gyere, kérlek, segíts. – meglátva az én aggódó tekintetemet, nyugalmat sugárzott rám és a falkámra. - Embry nyugodj, meg nem fogjuk bántani.
Csak némán bólintottam és próbáltam nekik segíteni vissza fordítani az autót. Ami sikerült is. Ekkor vettük csak észre, mekkora a baj. Az autó üvegei be voltak végig törve, maga az autó totál káros volt. Behajoltam a Lana felöli oldalon és megláttam. Mindenütt vér… A srác az eszméleténél volt, nem láttam rajta különösebb sérülést. De annál inkább aggasztott Lana állapota, nem volt eszméleténél a légzése is gyenge volt, ahogy a szívverése is. Azonnal az ajtóhoz kaptam és feszegetni kezdtem, hogy kinyissam, de ahogy pörgött benyomódott az oldala és nem lehetett kinyitni. Paul és Sam jöttek oda segíteni, Sam rá nehézkedett az ajtóra és próbálta letépni, amikor sikerült Paul behajolt Lanahoz én pedig felmorogtam, Ő ezt figyelembe se véve egyenest a biztonsági övhöz fordult és elharapta, majd arrébb ment, hogy én is oda férjek. Megpróbáltam óvatosan kiemelni, attól tartva valamije eltört és nehogy kárt tegyek benne. Távolabb vittem az autótól és a földre fektettem, még most sem volt eszméleténél, megnéztem sérüléseit a fején volt egy hatalmas vágás a lábszárán és még kitudja hol… Sam érkezett mellém már emberi alakban felöltözve.
- Menny, segíts Jarednek – bökött az autónál szenvedő társam felé. – Addig én itt maradok vele. Bólintottam egyet, majd Jaredhez rohantam és segítettem neki kiszedni a kormánynál ülő fiút. Látszólag neki nem volt különösebb baja, ugyanis tudott a kérdésekre válaszolni, tudta a nevét, Max... Visszamentem Samékhez, és felemeltem óvatosan Lana-t majd a kocsihoz vittem.
- Jared mi ülünk hátra, tedd előre Max-et. – Amikor beültünk az autóba, én még mindig fogtam Lanat, és magamban imádkoztam, hogy túlélje. Remegni kezdtem annyira féltem. Féltem, hogy elvesztem… Amikor már félúton jártunk a korháztól nem bírtam tovább, és Jaredre mordultam. – Nem mennél egy kicsit gyorsabban?
- Tövig nyomom a gázt… nem tehetek róla, hogy a kocsid nem egy Ferrari.
Morogva hanyatlottam vissza ülésre, és közben észrevettem, hogy légzése szaggatottabbá vált, és szívverése megint lassult. Idegesen néztem Jaredre, aki csak bólintott és próbálta még jobban erőltetni az autómat. Közben Max folyamatosan hátra fordult, hogy megkérdezze, mi van vele, én pedig fejemet ingattam.
Amikor végre elértük a korház bejáratát, azonnal kipattantam az autóból és rohanvást siettem befelé. Közben Alice oda ért az egyik oldalamra és sietett Carlisle elé.
A doktor szemvillanás alatt ott volt előttünk
- Innentől átveszem – mondta, és kivette kezemből Lana-t, és hordágyra helyezte, majd több orvos és nővér is megjelent. Carlisle Lana nyakához nyomta mutató és középső ujját látszólag valamit hallgatott, majd azonnal közbeszólt. – Morfiumot kérek, azonnal! A műtőt készítsék elő! – adta folyamatos utasításokat és rohantak vele a műtőbe. Közben megjelentek Sam-ék is, kérdően nézett rám, mire én csak fejemet ingattam.
- Nyugi, jó kezekben van – tette biztatóan vállamra kezét Alice, mire én csak fanyarul elmosolyodtam.
Leültem egy székre a műtő előtt és csak vártam, vagyis vártunk. Fogalmam sem volt, hogy-hogy mondom meg Carennek mi történt. A korházban mindenki ott volt, Sam majd később megérkezett Emily is, Alice és Jasper – ami meglepett, hogy miért segítettek pont Lalanak. Pár pillanattal később befutott Paul, Leah és Seth. Leh átkarolva vállamat leült mellém.
- Nyugi nem lesz semmi baja – próbált vigasztalni, én pedig most először éreztem elsírnám magam. Az a tehetetlenség őrjít meg…
- Itt maradsz, míg mi elmegyünk Emilyvel Carennek szólni? – kérdezte Sam tőlem, aprót bólintottam, és ők már ott sem voltak elindultak.
Órák teltek el, de Lana még mindig a műtőbe volt. Meg sem mertem kérdezni Alice-t, hogy mit lát a jövőjéről. Ha esetleg valami rosszal állna elő, biztosan neki ugranék. Tudom, nem ő tehet róla, de a puszta jelenléte miatt is. Igyekeztem magam türtőztetni, de nem sokáig kellett. Olyan nyugalom szállt rám, mint azelőtt még sohasem. Jasperre néztem szúrós szemmel, aki felemelt kézzel megrántotta a vállát. Ekkor befutott Caren és Sam valamint Emily.
- Hogy van? – lépett oda hozzám. – Szóltam Jacknek úton van, ide.
- Nem tudom, régóta bent vannak, de még semmi – sóhajtottam fel.
Ekkor végre valahára megjelent a doki, már majdnem valami nem oda illőt szóltam be neki. Arca valamelyest megkönnyebbült volt – de a nyugalma közel sem volt az eredetihez -, szemei karamella színűek voltak- melyből most áradt a gondterheltség. szőke haja, mint mindig hátra fésülve.
- A nehezén túl vagyunk – kezdett bele. – Nem akarok kertelni ezért mindent elmondok nektek. Többször is újra kellett élesztenünk, mert leállt a szíve. Valószínű a nagy mennyiségű nyugtató vagy inkább fájdalomcsillapító miatt is volt – ami mellesleg egy lónak lenne jó-, a szervezetében oldódott és a baleset csak a tetőfoka volt. Ezért lassult a légzése és a szívverése is többek között. Néhány bordája is eltört, de a végtagjai rendben vannak, fennállhat még az amnézia lehetősége, de erre biztosat nem tudok mondani. Viszont… - kezdett bele óvatosan.
- Az ég szerelmére bökje már ki! – morrant fel Paul.
- Egy ideig altatnunk kellene… a fájdalmai nagyok, nem tudom pontosan, hogy mi okozza ezt, de a monitor majd kiugrott, amikor ráállítottuk, ezért azt javasolnám, hogy hagyjuk egy kicsit, amíg a szervezete csillapul.
- Hány napról lenne szó? – kérdeztem.
- Maximum kettő-három, amíg igényli… De már most mondom, még bármi megtörténhet. Az állapota rettentően labilis… mintha saját maga feladta volna a harcot. Látok benne küzdő szellemet, és élni akarást, de most… mintha egyszerűen sutba dobná az egészet és feladna mindent. – Egy percre megrémültem azon, amit mondott. Képes lenne feladni? Nem hiszem el…
- Köszönjük Carlisle. Hálásak vagyunk, neked és az egész családodnak, amiért időben szóltatok nekünk – szólalt meg Sam, majd kezet nyújtott Carlislinak, aki viszonozta.
- Alice – kezdtem vontatottan. – Köszönöm…
- Ó, ugyan már! Mondjuk úgy, belopta már magát a szívembe – vigyorodott el a kis vámpír csaj. – Akkor mi megyünk, majd még beugrunk valamikor – majd karon fogta Jaspert és elmentek.
Megvártuk, míg kitolták Lana-t a műtőből és egy saját külön szobát szántak neki, a szoba nagy volt. Ajtaja üvegből, egy ablak volt bent, ami elég nagynak tűnt. Bementünk mi is Caren a kagyló formájú székbe dobta táskáját és kabátját megvárta, míg a nővér bead valamit az infúzióba, majd közelebb lépett unokahúgához. Én az ágy végénél voltam és figyeltem, ahogy ott fekszik. Szíve alig vert, lélegzetét most a ketyerék csipogása váltott fel, s csövek mindenütt. A csuklójában, az orrában… Mindenhol. Szörnyű volt így látni, a bűntudat is elfogott, hogy én jutattam ide. Ha nem lett volna, azaz átkozott fogadás és a többi… Ha már az elején nyíltan elmondok neki mindent, egész más lett volna, minden ebben biztos vagyok.
- Mi is megyünk – szólalt meg mögülem Sam. – Kitartást!
- Minden rendbe jön, ne izgulj! – lépett hozzám Emily és megpaskolta vállamat.
- Mindent köszönök! – szóltam még utánuk.
Caren csak idegesen járkált össze-vissza a szobában. Hol odament Lana-hoz megsimogatta arcát, hol a másik fotelbe ült le ahol ruhái voltak. Én is letelepedtem egy fotelben majd elaludtam.
*****
Napok teltek el így, hogy én a korházban voltam. Ritkán ugrottam haza, emberi tenni valóimat elintézni, majd újra vissza korházba. de Ő még mindig csak ugyan úgy feküdt. Ma szerda van, elvileg az altató hatásának mára már el kellett volna múlni, de még mindig semmi. Reggel bent volt Seth és Paul is valamint az egész falka benézett hozzá mindig. Még a vérszipolyok is, ami teljesen meglepett. Azt tudtam, hogy Nessivel és Alice-szel összebarátkozott, de hogy Edwarddal és Bellával… arra nem számítottam. Sőt szerintem nem is, csak eljöttek. Délután az üvegajtó előtt álltam és csak bámultam, ahogy fekszik, nem mentem be. Nem tudtam…
- Te vagy a gondolataiban – jegyezte meg Edward, miközben hozzám lépett.
- Tényleg, és mit gondol? – kérdeztem.
- Nem igazán értem… csak képeket látok. Téged és egy farkast hoz fel a legtöbbször. Nem rosszakat gondol rólad, hanem valami furcsát… Nem tudom kellő módon elmagyarázni neked. Sajnálom.
Majd, Lana megmozdult. „Ébredezik” – gondoltam. Edward és Bella elindultak, hogy szóljanak a többieknek, én pedig bementem hozzá. Mire beértem, Sam és Paul már ott voltak mögöttem, majd Emily is. Szempillát remegni kezdtek, majd megpróbálta kinyitni, ami pár másodpercre sikerült, majd újra lehunyta. Szusszant egyet és újra neki futott, nem nézett senkire, hanem oldalra sandított a monitorokra, majd vissza ránk. Körül jártatta szemét a szoba minden egyes emberén, majd tekintete megállapodott rajtam. Oda léptem hozzá és a kezéért nyúltam, de ő elkaptam én pedig lemondóan visszahőköltem. Nincs itt amnézia.
- Jó reggelt – köszöntötte elsőként Sam. – Hogy érzed magad?
- Mintha kettő hússzal belém vágtak volna – felelte csendesen. Mindenki halkan felnevetett. Nem is sejtette, mennyire közel áll az igazsághoz… ekkor belépett Dr. Carlisle, egyenest Lanahoz fordult.
- Fáj valamid? Szédülsz? – kérdezte orvos gyakorlottsággal.
- Nem – felelte habozva. – Csak mindenkiből hirtelen kettőt látok. Remélem, ez nem marad végleg így…
- Nem – nevetett fel a doki. – Ez csak az altató utolsó hatása.
- Mikor mehetek haza? – kérdezte és arcán kiült a vágyakozás.
- Hé! Nem sokára, a szobádat kicsit átrendeztem – mondta Caren mosolyogva.
- Úgy értem Coloradóba! – javította ki magát. Úgy éreztem a szívem összefacsarodik a fájdalomtól. „Még mindig el akar menni…”
- Amint jobban leszel, haza engedünk, de egyelőre Forks-ba és majd utána egy pár nappal később, ha úgy érzed… - felelte Dr. Cullen. – Akkor mi megyünk is hagyunk pihenni.
- Várj Papa! – szólalt meg Nessie. – Én még akarok valamit Lananak adni!
A doki megadóan sóhajtott egyet, majd –fogadott – unokája, lenyomatom ágyánál termett
- Ez a tied! – mondta vigyorogva és egy nagy ajándékcsomagot adott át neki. A doboz nagy volt téglalap alakú, piros ajándék csomagolóval átszőve, körülötte pedig egy citromsárga szalag volt. lana elmosolyodott és óvatosan bontogatni kezdte, leemelte a tetejét, és amit akkor látott teljesen ledöbbentette, de minket is! – Ez Alice és az én ajándékom! Tudtuk mennyire szerettél volna egy ilyent.
- Ness! Ez fantasztikus! Ha felkelhetnék, azonnal a nyakadba ugranék, de mind látod- ekkor a csövekre mutatott – ágyhoz vagyok kötve. De köszönöm nektek!
Alice és Nessie az ágyhoz mentek és felváltva megölelték. Közben kivette a fekete acél betétes bakancsot és csodálattal nézte. Sam és Seth felvihogott Paul kíséretében. „Kezdek attól tartani, hogy ezzel akarja majd megbosszulni bűneimet.” De Edward csak megrázta fejét, ugyanis Ő tudta mit gondolok. majd mindenki kiment a szobából, hagyva ezzel őt pihenni. Nem is kellett sok azonnal elaludt. Én az üveg ajtón kívülről bámultam újra befelé.
- Hé, kisfarkas! – lépett mögém Bella. – Hogy vagy?
- Remekül – feleltem színtelen hangon.
- Nem úgy festesz – állapította meg. – Régóta ismerlek már Embry Call és most bátran kijelenthetem, hogy a padlón vagy.
- Oké… igazad van. Nem vagyok jól és nem a fáradtságtól, hanem attól, hogy ide jutattam őt. Ha már az elején őszinte lettem volna vele… lehet, hogy ez az egész meg sem történt volna. De most már teljesen elvadítottam magamtól, szerintem már meg sem érné elmondani neki, hogy mi is vagyok, mert azonnal elmenekülne…
- Rosszul ítéled meg! – szólt közbe Edward. – Azt hiszed, nem értené meg a dolgokat. Pedig igen, hidd el. Több van benne, mint gondolnád, képes felfogni és meg fog bocsátani. Már most sem haragszik, csak egy kicsit betart neked. Azt hiszem, a fura dolgokban vetekedhetne Bellával… - majd Bellára villantotta vakítóan fehér fogsorát. – Jobb, ha mi megyünk. Farkas Papa hazajött és csemetéjét akarja.
- Mi? – néztünk össze Bellával.
- Jack – mondta ki a nevet, amiből tudtam itt gondok lesznek.
Jack Lana nagybátyja volt, Caren testvére. Minket figyelembe se véve, bement a szobába. Már majdnem utána mentem és rászólt,a hogy hagyja aludni. De ekkor Lana szemei kipattantak és elmosolyodott. beszélgetni kezdtek valamiről, majd egy könnycseppet véltem felismeri arcán. Be akartam menni hozzá, de Edward kezét vállamra téve megállított.
- Hagyd! Nagyon feldúlt, ha most bemennél, kitörne a káosz. Had beszélgessenek, ebből baj nem lehet.
Bólintottam egyet és visszahúzódtam. Távolabb mentünk, hogy ne lássanak minket, majd percekkel később Caren száguldott be Lanahoz. de még mielőtt bement volna hozzánk fordult.
----------
- Bent van Jack? – kérdezte ijedten Caren.
Ők csak bólintottak és ő már rohant is tovább. Egyenest a szobába ment, ahol Jack volt unokahúgával. Jövetele nem jelentett jót, sohasem. Tudta el akarja vinni a lányt tőlük, de ezt meg kellett akadályoznia
- Beszélnünk kell! – mondta Jacknek, aki sóhajtva felállt és kijött utána.
Amikor halló távolságon kívül voltak legalábbis Lana számára a fal mellé rántotta Jacket, ahol a két vámpír és Embry állt, de mégis egy picivel távolabb álltak tőlük.
- Nem viheted el! – sziszegte Caren.
- Ó dehogyisnem!
- A mi vérünk van benne, ide tartozik!
- Nem ártottatok neki eleget Te és a korcsaid? Amikor azt mondtad, hogy állítólag az egyikőjük bevésődött kezdtem rosszra számítani, erre tessék! Nézd meg mi lett vele! – mutató ujjával a szoba felé bökött ahol Lana aludt. - Nem marad itt tovább! Ha eddig megtörtént volna, akkor már rég farkas lenne. De mivel lenyomata valakinek, ezért kétlem.
- Farkas? Miről beszélnek? – lépett oda Embry és a két Cullen.
- Fogd be kölyök! Semmi közöd hozzá!
- Az ő lenyomata! –szólt Caren Jackre. Közben Sam is oda ért hozzájuk. - Jack nem viheted el innét, még bármikor megtörténhet. Emlékezz az anyjára! Ő is átváltozott mégis megszülte! Az a feltételezés, hogy csak meddő lányok változhatnak át már rég megdőlt…
- Akkor te mégis miért nem szültél gyereket? – kérdezte kíméletlenül Jack.
- Fogalmam sincs! De az anyja mégis megszülte őt és a nővérét. Még vele is bármikor megtörténhet, te is tudod nagyon jól! Hiba volt elhagynunk Forks-ot és egy saját falkát alapítani másutt, ide tartozunk, ahogy Lana is, ehhez a falkához.
- Azt akarjátok mondani, hogy Lana lehet, átváltozik? – nézett rájuk Sam elképedve.
- Meg van a lehetősége – válaszolta a nagynéni.
- Lehetetlen- jelentette ki Sam. - Embry bevésődöttje, a falka tagjai csak olyanokba vésődhetnek be, akik örökíthetik a gént. Ha Lana hordozná a farkas vért, akkor kizárt, hogy lenyomat lenne, valamint gyereke sem lehetne.
- Köszönöm! Én is ezt próbálom elmagyarázni! Mind azon által, elviszem. Jó messzire innen! – jelentette ki Jack. – Most már nem egy vámpír rá van állva, a Brad gyerek a ti pártfogoltatok – bökött Bella és Edward felé- és az a másik, aki miatt a baleset történt.
- Hogy mi? – nézett Embry értetlenül Jackre.
- Nem érezték valami furcsa szagot az úton vagy a kocsinál? – Embry igenlően bólintott, majd Jack folytatta. – Vámpír. Kezd nekik is szemet szúrni Lana, tudják, hogy farkastól van, ezáltal lehetőséget is látnak benne. Ha itt hagyom, kikezdik és többen rászállnak.
- S te hogyan tudnád megvédeni? 17 éve nem változtál már át, Marcus és Claudia meghaltak én sem vagyok már a régi, Megan az anyja eltűnt. Mégis hogy akarod a biztonságát garantálni? De te tudod, vidd csak el! Ítéld halálra, nemhogy itt hagynád a falka területén ahol meg tudnák védeni… nem te csak még nagyobb zűrbe kevered – Caren indulatos volt és mérges, haragudott bátyjára, amiért nem az épeszű megoldást akarta választani. – Amúgy meg csak annyit szeretnék hozzá fűzni az átváltozás dologhoz: Lana gyorsan gyógyul, túl gyorsan. Gondolod ez nem tűnt fel a doktornak? Egy normális ember nem képes ilyen gyorsasággal felépülni…
- Rendben! Ha ennyire akarod, legyen! Három telihold követi egymást jövő hét hétfőtől, sokkal különlegesebb, mint az eddigiek, minden évben egyszer. Ha Lana reagál, a holdra, marad, ha nem velem jön.
- Ez most úgy hangzik, mint egy filmbéli vérfarkas átalakulás… - morrant fel Sam.
- Nem – felelte flegmán Jack. – Ez mind össze annyit tesz, hogy a fiatal farkasokat vonzza a hold… semmi egyebet nem tudunk róla. Velünk nem történt meg, illetve Megannel igen. Ő tudna erről mesélni, de sajnos ez már lehetetlen. De néha ti is szoktatok a holdra vonyítani akárcsak a rendes farkasok vagy tévedek? - a két vérfarkas igenlően bólintott.
- Ne beszélj róla, úgy mintha meghalt volna! – pirított rá Caren Jackre.
- Próbáld elfogadni, meghalt.
- Mi lett Lana nővérével? – kérdezte Bella. Jack vállat vont, majd flegmatikusan ennyit szólt.
- Vámpír csemege lett – úgy mondta mintha ez lenne legtermészetesebb dolog, Bella csak szája elé kapta a kezét rémületében. Végül Caren törte meg a csendet:
- Rendben, három teli hold és ne felejtsd szavad! – egyezett bele. – De egyikőtök sem szólhat róla semmit Lananak. Embry a te szíved joga elmondani neki magadról az igazat, azt viszont megtiltom, hogy erről a beszélgetésről tudomást szerezzen!
