TIZENHARMADIK FEJEZET
Hazudok neki, hazudok magamnak és a falkámnak azzal, hogy egy másik lánnyal vagyok. Igazából ez nem is nevezhető semminek, mivel Ő van rám tapadva teljesen. A múltkori műbalhé is csak hazugság volt, legalábbis az én részemről biztosan. Nicole teljesen meg van győződve arról, hogy mi együtt vagyunk. De ez nem igaz… Amikor Lana meglát, minket akkor csak lopva ráteszem az egyik karom Nicole vállára vagy hasonló, de még egy árva csók sem csattant el. Sohasem. Hogy miért csinálom? Magam sem tudom. Egyszerűen csak kihozza belőlem. Már várom, mikor mondhatom el neki, hogy mi is vagyok valójában, de ez nem lesz olyan egyszerű. Főleg most, hogy ennyire eltávolodtunk egymástól. S ott van Paul… aki most folyamatosan nyomul rá. Amikor farkas alakban vagyunk már messziről hallom Paul gondolatait róla, és ez annyira nyomosztó, idegesítő. Ott menten széttépném Pault, ha megtehetném. Az a baj, hogy Paul érzelmei emberiek nem olyan, mint amikor bevésődik. Neki ez amolyan játék… Egyszerűen annyira felbosszant ez az egész! Miért pont az én lenyomatomra kellett rákattannia? Ami ettől is borzasztóbb, hogy lehet Lana viszont szereti. Igaza volt Jake-nek. Nem fog rám várni. Gondolataimból Nicole „alkalmi barátnő” vert fel.
- Szia! Ma merre megyünk? – kérdezte sipítozó hangján.
- Nicole! – sóhajtottam mélyet. – Mégis, hogy magyarázzam meg neked, hogy köztünk nincs semmi? S nem is lesz!
- De miért? Hisz olyan jól szórakoztunk együtt!
- Nem, csak te szórakoztál. Különben is, egy helyre kísértelek el egy pár hete, reggel mert nem tudtad, hogy hol van.
- Látom rosszul ébredtél… majd később találkozunk. Aludd ki magad! – majd egy hatalmas nagy vigyort küldött felém, meglibbentette platina szőke haját és elment.
Miért ver engem az isten szőkékkel? Az erdő felé vettem az irányt, hogy fussak egy kört, mert valahogy le kell higgadnom. Amikor elértem az erdő nyújtotta biztonsági övezetet, lekaptam magamról ruháimat és átváltoztam, majd futásnak eredtem. A part felé futottam, ahol most minden kihalt volt. Egy lélek sem járt arra. Felmentem a szikla csúcsához ahonnét ugrálni szoktunk, de az mégis csak távolabb volt Lana megszokott „ugrálni jó” helyétől. Ez a másik, ami teljesen megőrjít, benne, ez a sziklaugrásos dolog. Látom rajta, hogy élvezi és szereti, amit csinál, de ez veszélyes. Gondoltam már rá, hogy megkérdezem, miért csinálja ezt, de a békesség kedvéért inkább nem. A hullámok most vadul ostromolták a partot és csak úgy csapkodtak fel, mintha valamiért meg kéne büntetniük a sziklákat. Majd innét is elmentem újra… futni.
Szinte egész nap csak futkároztam, majd mikor meg akartam állni egy szusszanásra, megéreztem a falkánk béli illatot.
„Neked teljesen az agyadra ment ez a csaj” – kuncogott Paul gondolatban. – „ De mi tagadás… nekem is.”
„Nem hagynád őt békén?”- vicsorogtam rá.
„ Nem eszik olyan forrón a kását, öcsi” – nevetett fel újra. – „ Te is tudhatnád, hogy milyen kis helyes lány… De neked úgy látom, nem kell, ezért… miért is ne próbálkozhatnék én?”
„ Meg ne próbáld!”
„ Késő haver. A csaj már nem akar tőled semmit. Azt hiszem itt az én időm…”
„Paul! Ha csak egy újjal is hozzá mersz érni…” – mielőtt befejezhettem volna a szavamba vágott.
„ Akkor mi lesz? Megharapsz? – nevetett újra fel. – „ Na mibe, hogy megcsókolom és lesz köztünk valami?”
„ Nem fogod! Van esze. Nem fog veled összejönni.” – mordultam újra fel. Ekkor Paulnak a fantáziája bekapcsolt és megláttam, hogy képzeli Lanaval a csókjukat. – „Pfuj! Fejezed be azonnal!”
„10 dolcsi a csók 10, ha összejövök vele?” – kérdezte miközben vidáman arrébb araszolt.
„ Nem szívesen fogadok rá, de ellened viszont igen! Tartom. ” –bólintott egyet, majd még hozzá tette:
„Jó lenne, ha most már visszajönnél, Sam keresett.”
Visszafelé futottunk és igyekeztem a többi gondolatomat elzárva tartani tőle. Amikor visszaváltoztam magamra kaptam ruháimat, és futni kezdtem Emilyék háza felé. Paul és Lana már kint szórakoztatták egymást, ha jól láttam lenyomatom épp egy muffin-t vágott Paulhoz. Ezen elmosolyodtam, van benne tűz az biztos! Bent a házban Sam és Emily éppen tanácskoztak valamiről.
- Kerestél? – kérdeztem köszönés nélkül Sam-et.
- Ami azt illeti igen – sóhajtott nagyot. – Nem tetszik, amit ti ketten csináltok Paullal.
- Mi? Én mit csinálok? Paul hülyíti szegényt…
- Te meg hagyod – felelte Sam. – Nem értem, miért nem tudsz elé állni és megmondani neki korrektül a dolgokat. Vagy mondj el neki mindent vagy felejtsd el örökre, és hagyd, hogy éljen!
- Mégis mit kéne elmondanom? „Lana nézd, egy farkas vagyok, te vagy a lenyomatom, kötelességed szeretni, mert én is azt teszem.” Ezt így? – hördültem fel.
- Ezt már rád bízom, de jobb lenne, ha ő is tisztában lenne a dolgokkal. Nem örülök neki, hogy ti Paullal acsarkodtok egymásra miatta- bökött az udvar felé.
- Jó, majd elintézzük.
- Mindig csak az a „majd”. Ajánlom, hogy időbe megtegyétek ezt!
Nagy durcásan kimentem a ház elé s láttam, amikor Paul elkezdi Lanat csikizni. Tudtommal Ő gyűlölte ezt… Úgy döntöttem nem avatkozok bele, inkább bemegyek újra a házba. Ekkor meghallottam Lana kérlelő szavait, miközben Paulnak könyörög, hogy engedje el, mert ez fáj neki. Paul végül elengedte és a földre tette. Én pedig oda rohantam hozzá, nem tudom mégis miért, de megijedtem. Paul erős és kiszámíthatatlan bármikor neki ugorhat és fájdalmat okozhat neki. Már-már futva mentem oda hozzá, térdre rogyva csak a földet bámulta lehajtott fejjel
- Te meg mit csináltál vele? –kiáltottam dühösen Paulnak.– Mi a baja?
Nem kaptam erre választ, csak állt feltartott kézzel, és egyszer kelletlenül megfordult. Én lehajoltam Lanahoz, kezemet vállára helyeztem és a tekintetét kerestem, de ő csak zihálva ült velem szemben. Majd Paul végre szóhoz jutott, és válaszolt.
- Nem csináltam vele semmi! – felelte nyugodtan Paul. – Játszottunk.
- Nagy játék! –mordultam rá.– Lana jól vagy? Fáj valamid?
- Az élet – szólalt végül meg.
Paul halkan hahotázni kezdett, amiért Lana ilyen csípősen válaszolt. Szemeim hirtelen égtek a méregtől, amiért Paul bántotta Ő meg nem fogja fel, hogy csak aggódom. Vett egy újabb mély levegőt, majd kifújta
- Jössz nekem egy adag jéggel – mondta mosolyogva, majd miközben állt fel kezébe vett egy fadarabot, amivel nem tudtam mit akart kezdeni.
- Igenis Hölgyem! – vigyorodott el Paul.
Majd előkapta a fát, és Paul felé dobta. Ami vállát találta el, erre még jobban vigyorogni kezdett. Azaz öntelt vigyor… ilyenkor szeretném betörni a képét! Még most is képes hencegni az erejével, mikor jól tudja Ő sokkal erősebb, mint Lana.
- Oké… - motyogta. – Nem tetszik ez nekem…
Majd elkezdett futni. Én már nem láttam szükségét az én lábatlankodásomnak, ezért bementem a házba. Megjött Leah és Seth is, ők elkezdték nyúzni Sam-et az őrjárat miatt. Én csendesen neki támaszkodtam az egyik saroknál a falnak és csak hallgattam. Majd pár perccel később megjelent Lana lihegve, mint aki maratont futott.
- Van Paul biztos záratok? – kérdezte lihegve.
- Sajnos nincs – mosolyodott el Sam.
- Akkor egy hely ahol elbújtatnék, amíg elpárolog belőle a „Megöllek Lana” érzés?
- Fürdő? – ajánlotta Emily, de ő megrázta a fejét.
- Az nem túl jó. Rám töri… - makogta csendesen.
Ekkor a hátam mögé futott, amin én teljesen meglepődtem. Majdnem megkérdeztem mégis mit csinál? De végül is aztán elmosolyodtam. Legalább nem utál annyira – gondoltam. A többiek is tátott szájjal bámultak.
- Szerintem itt pont jó – motyogta zavartan.
- Úgy gondolod? – kérdeztem mosolyogva.
- Pillanatnyilag igen. – Ó szóval pillanatnyilag… na majd meglátjuk!
Ekkor Paul csapta ki az ajtót. Csurom vizes volt. Magamban nagyokat röhögtem amiért Lana ilyen jól elintézte. Kezdem nagyon megszeretni ezt a lányt! Hátra nyúltam és megfogtam kezét és végig simítottam egyszer rajta. Ezt dicséretnek szántam, amiért megadta Paulnak a neki járót.
- Hol van? – kérdezte Paul félig mosolyogva, félig vicsorogva. Egy pillanatra a testem megfeszült, mert azt hittem képes lesz neki támadni.
- Ki? – kérdezett vissza Sam.
- Lana… tudod az, akinek sötét barna haja van, ami hosszú, na meg barna szemei és ördögien gonosz mosoly ül az arcán általában. – Majdnem megszólaltam, hogy azonnal szívja vissza az „ördögi vigyor” jellemzőt, mert ez nem volt igaz! Igen is szép mosolya volt, elbűvölő.
- Fogalmam sincs, kiről beszélsz – adta az ártatlant Sam.
- Vagy úgy… - morogta. - Akkor én megyek hátha kiment valahova – mondta tettetett közönnyel és mintha csak kiment volna, becsukta az ajtót, de valójában a házban maradt és várt. Hátam mögül egy óriási sóhajtást hallottam, mire újra megszorítottam a kezét lágyan, hogy még ne örüljön ennyire, mert itt van.
- Mi van? – lépett előre felháborodottan.
Ekkor kezemmel homlokon ütöttem magamat, és elfordultam. Ő is megfordultam ekkor Paul jött felé csurom vizesen. Felém fordult háttal Paulnak, és várta a vizet.
- De szeretlek! – szorította magához. – Ugye tudod?
- Persze, összevizezni… - szisszent fel és közben grimaszolt.
- Ahogy te is engem.
- Most hogy már én is vizes vagyok, elengedsz?
- Nem is tudom… mit kapok? – kérdezte. Keresztbe fontam karjaimat és megfeszültem. Már csak percek kérdése és megütöm – gondoltam magamban. Mindenki mosolygott csak én nem, meg persze Lana.
- Egy monoklit a szemed alá, szupersztár – felelte szemtelenül. Elvigyorodtam a kijelentésén, jól felvágták a nyelvét az biztos! Mindenesetre Paul jól megkapta a magáét és visszavonulót fújt.
- Nyertél – ezzel elengedte, ő meg nagy lendülettel előre dőlt– ugyanis folyamatosan próbált ki szabadulni karjaiból.
Ahogy előre dőlt én ösztönösen felé nyúltam és elkaptam. De ahogy megfogtam akaratlanul és feljebb húztam a pólóját és megláttam, amit az eszetlen farkas csinált. Arcom égni kezdett a méregtől. Hogy merte? Egy pillanatig folyamatosan vörös bőrfelületét néztem, majd mikor észbe kaptam Paulra vicsorogtam.
- Eszednél vagy? – morrantam rá.
- Ez holnapra belilul… - állapított meg Emily.
- Legalább lesz valami szín rajta – nevetett fel Paul gonoszul. Ezért még este kap.
- Hé Paul! Játszunk szilvácskát! Én ütlek, te kékülsz! – mordult újra fel a kiskakas. Seth és Leah elmosolyodtak és bólintottak, tudtam egyre gondolunk: Farkasként is megállná helyét.
- Valaki milyen harcias! Na, gyere… - incselkedett, majd kitárta karjait Lana felé.
- Emily van olyan serpenyőd, ami éppen nem kell? – kérdezte Lana.
- Azt hiszem, van.
- Paul szerintem jobb, ha futsz – szólalt meg Seth.
- Vagy megállsz és hagyod, hogy Lana agyon üssön – vigyorodott el Leah.
- Sziasztok! – köszönt egy trillázó hang, ekkor Nicole lépett be.
Remek időzítés – gondoltam. Lana légzése egy pillanatra leállt. Csak bámultuk Nicole-t akinek feje másodpercek alatt vörös lett. Először azt hittem neki ugrik Lana-nak. De mégis mi a frászt keres itt? Világosan megmondtam neki, hogy köztünk nincs semmi és nem is lesz. Amúgy csodálom, hogy Emily még nem ugrott neki, hiszen nem igazán kedvelte. Sőt senki sem kedvelte a falkából, még én magam sem. Az a sipítozó hang, a kényesség a szőke haj és a pláza stílus. Kiborító! Hirtelen olyan szerelmet éreztem Lana iránt, hogy azt el sem tudtam mondani. Nem akartam engedni, még ha Nicole itt is van, nem érdekelt mit szól. A szőke lány tetőtől talpig végig mért minket és közben sújtó pillantásokat vetett ránk.
- Embry ugyan engedd már el! –dörrent rám Sam. Gondolom próbáltam mentei a menthetőt. – Had kaparja ki Paul szemét!
Én nehezen eleresztettem, mire nagy iramban Paul után futott. Paul pedig el előle, és nevettek. Majd szemem újra a konyha közepén ácsorgó lányra tévedt, aki mérgében toporzékolt.
- Beszélnünk kell – mondta komolyan. – Oda kint.
- Remek ötlet! – mosolyodott el Emily. – Kívül tágasabb!
A többiek halkan felkuncogtak Emily bosszús megjegyzésén. Igazából nem is csodálkoztam rajta… Nicole a múltkor valami nem ép szép dolgot mondott Emilynek. Kisétáltunk az udvarra, majd vártam, hogy elkezdje mondandóját és, hogy elmenjen.
- Ez mégis mi volt? – kérdezte mérgesen.
- Mi?
- Nagyon jól tudod, Embry Call! Miért azt a lányt ölelgeted? Ki ő neked? Én azt hittem, hogy neked én vagyok…
- Nicole! Nicole! – állítottam meg felemelt kézzel. – Reggel is elmagyaráztam neked, hogy téged nem szeretlek. Mégis mit vársz tőlem? Hogy mondjam meg?
- Igazán nem értelek… Mégis mi fogott meg ebben a lányban – mondta maró gúnnyal a hangjában. - Olyan kis satnya, semmi nincs benne. Unalmas barna, még a szemei is azok.
- Fejezd be! – szisszentem rá, de ő csak folytatta mintha ott sem lettem volna.
- Ezen kívül! Nézd meg, ahogy játssza magát – mutatott az erdő szélén ücsörgő Lanara és Paulra, akik bennünket kémleltek. – Azt hiszed, szeret? Akkor miért a barátoddal ül ott? – Közelebb jött hozzám, arcomat megfogta és kényszerített, hogy rájuk nézzek. – Nézz végig rajta Embry! Mit tudna Ő neked nyújtani? Semmi különleges nincs benne… mint már mondtam unalmas barna olyan, mint az összes többi.
- Elég volt Nicole! – dörrentem rá. – Hagyd őt békén! Attól, mert én tőled nem akarok semmit, attól nem biztos, hogy ennek köze van hozzá!
- Majd meglátjuk – mondta mosolyogva.
Nagy léptekben megindult a furcsa kis pár felé. Dühösen fújtattam egyet, majd utána mentem. Még mielőtt megállíthattam volna, vagy legalább figyelmezhettem volna Lana-t Ő már ott is volt náluk. Akik eddig ültek lassan talpra álltak és vártak a dühöngő Loch nessi szörnyet.
- Szóval mi van Embry és közted? – kiabálta Lananak. Mintha csak számon kérné, hogy mit akar a barátjától.
- Mi lenne? – nézett rá hitetlenkedve, majd rám.
- Ne játszd az ártatlant, láttalak ma vele! – ordibálta kikelve magából Nicole.
- Csak elkapott, amikor majdnem elestem és utána megpróbált elfogni, mert majdnem megöltem Pault.
- Na persze! Ettől szánalmasabb meséd nincsen?
- Nem hazudik! – kelt Lana védelmére Paul. – Ez történt, megkérdezhetsz bárkit, mindenki ugyan ezt mondja, mert ez az igazság – hangsúlyozta ki.
- Nicole fejezed be! – szóltam most már én is rá. majd, hogy meggyőződjön róla, olyat mondtam, amit nem lett volna tényleg szabad. - Nincs közte és köztem semmi. Még csak az kéne! Vele? Ne butáskodj! Az lenne az utolsó dolog, amit valaha is megtennék!
Úgy tűnt szavaim pofonként érték, teljesen ledermedt. Rosszul éreztem magam, amiért ezt kellett vele tennem, de más megoldás sajnos nem volt. Nicole kikezdte volna… „Majd este elmegyek hozzá és elmondok neki mindent, hogy miért mondtam ezt és, hogy igazából nem gondoltam komolyan” – gondoltam magamban. Majd Nicole hitelességet adva szavaimnak merev tartásán kissé lazított és felém fordult csúfondáros mosollyal. Látszólag jól érezte magát azért amit Lananak mondtam…
- Most, hogy már megtárgyaltuk ezt… én mennék – szólalt meg végül.
Lassan elindult az erdő másik vége felé, de amikor mellettem eljött egy „Köszönöm” szót rebbent el és látszott rajta ez nem az a fajta „köszönöm” mint amikor valakit kihúzunk a bajból és hálából köszöni meg. Nem, ez afféle csalódtam benned köszönöm. Csak néztem, ahogy oda megy a fekete ménhez, és szórakozottan babrálni kezd az egyik tincsével a sörényén. Mintha teljesen lesokkoltam volna…
Nicole elkapta a pillantásomat, amint Lana-t néztem és már megint rákezdett.
- Biztos, hogy ezt te komolyan gondoltad? – nézett rám hitetlenkedve.
- Igen, ahogy azt is, hogy te most szépen eltűnsz innét és békén hagysz.
- De a múltkori… - kezdett bele újra kétségbeesetten.
- Részeg voltál haza kísértelek, előtte meg valamit nem találtál elkísértelek, meg egyszer hoztalak le ide, hogy Emilynek küldött valamit anyukád ennyi. Nem történt semmi különös…
- De mert megöleltél… és amikor részeg voltam, amit nem neveznék annak, inkább enyhén ittas állapot, nos akkor viszont megcsókoltál.
Köpni, nyelni nem tudtam. A mellettünk ácsorgó Paul viszont gonoszul vigyorgott, ezt a kárörvendőt. Mérgesen ránéztem Ő pedig értette mire gondolok, mert elment Lana-hoz. Ha bemer köpni… garantálom, hogy holnap délben farkas bunda lesz belőle.
Nem tudtam semmit mondani, mert igaz volt, de hogy az volt életem legrosszabb csókja az is biztos. Sőt az egészet Mrs. Tüzes kisasszony miatt tettem. Azt hiszem Quil ezt nevezi szerelmi bánatnak és szerelmi támasznak.
- Nézd Nicole! Ami történt megtörtént, sajnos nem tudok rajta változtatni. De kérlek hidd el, én tőled semmit nem akarok.
- Látom rajtad, hogy a kis csitriért dobog a szíved, de biztos, hogy az övé is érted? – bökött feléjük.
Ekkor láttam csak mire gondolt, Paul lehajtotta fejét és megcsókolta Lanat, aki viszont nem ellenezte. Inkább csak bénultan állt, egy ideig. Majd valamit Paul suttogott a fülébe és végül Ő is belement a csókba. Annyira mérges lettem, hogy kínomban remegni kezdtem. Hogy meri, azaz áruló kutya? Fogadtunk igen, de nem gondoltam volna, hogy meg is teszi… Előre hátra kezdtem ingatni a fejem, hogy mégis valamelyest lenyugodjak. Amikor végeztek mindketten ránk néztek, azonnal kiszúrtam Lana lábai remegtek, de ez nem a csók miatt volt biztos… Nicole csak vigyorgott az én arckifejezésemen. Majd a furcsa kis pár eltűnt az erdő sűrűjében, gondolom haza kísérte…
- Jobb, ha mész! – mutattam az autója irányába.
- Nem tudod, mit veszítesz… - mondta még metsző gúnnyal, majd szőke haját meglebbentve ki sétált a ház tájékáról.
Én pedig mérgesen az erdőbe vetettem magamat, le kell valahogy nyugodnom… Átváltoztam, és futottam. Amint kellő távolságba értem a háztól neki estem a legelső fának, amit csak találtam. Kapartam, haraptam löktem vágtam, amit csak tudtam.
„ Ilyenkor bezzeg sosincs itt egy nyavalyás vérszívó!” – gondoltam.
„ A sors keze” – halottam Seth kuncogását. „ Mi történt?”
„ Menny innen! Nem akarok neked ugrani…”
„Na, mi történt? Ne akard, hogy én vájkáljak a fejedben!”
Nagyot fújtatva kitártam neki elmém, hogy szabadon garázdálkodjon benne, meg mutattam neki a mit ma láttam. Az emlékekbe szinte bele borzongtam. Elég volt egyszer látni…
„ Apám!” – szólalt meg végül Seth. – „Nem semmi ez a csaj! De Paul csak a fogadásotok miatt csókolta meg nem igaz?”
„ Szerintem igen… bár kezdek aggódni, hogy talán többet is érez iránta, mint kellene. De akkor én kicakkozom a bundáját!”
„ Majd ma kiderítjük” – vihogott fel Seth. – „ Egy verseny?”
Bólintottam és elkezdtünk futni, a verseny nem volt megszabva meddig mennyen, csak futottunk. Majd amikor már egyikünk sem bírta megálltunk. Zihálva ültünk le egy-egy kidőlt fa törzsére. Lefeküdtem és elnyújtóztam rajta. Ez jólesett – ez volt az első gondolatom.
„ Na, én megyek Lana-hoz” – mondta Seth miközben nyújtózott. „ Ha van, kedved te is jöhetsz…”
„Megyek… úgysem tudok mást csinálni.” – mondtam miközben egy iszonyat nagyot ásítottam.
Seth csak bólintott egyet és máris futásnak eredtünk a ház felé. Közben meg kellett várnom, hogy átváltozzék, hisz farkas alakban nem mehet oda…
Pár perccel később, már ott toporogtam a karámfa egyik oldalán közel az erdőhöz. Az a nyamvadt ló, akkora patáliát csapott, hogy megérezte a szagomat… „Nem étem. Múltkor még semmi baja nem volt, amikor itt voltam farkasként. Ami azt illeti igen gyakran szoktam itt lenni és szemmel tartani a házat, vagyis a szobát és annak lakóját.”
A fekete ló, most erő teljes nyihogásba kezdett és patájával csak úgy csapkodott felém, még szerencse, hogy ott volt az a karámfa… Seth visszafordult hozzám, majd fejét megrázta.
- Jobb lenne, ha egy kicsit távolabb mennél. Nem igazán kedvel…
Rávicsorogtam a fekete bestiára és távolabb mentem. Hallottam még a dühös fújtatást, így még egy kicsit hátrébb araszoltam. Egy fa törzsének dőltem lefeküdtem és elnyomott az álom.
Majd szólongatásokra ébredtem, Seth volt az immár farkas alakban. Jó sokat aludhattam.
- „Már nem is akarod hallani, amit beszéltünk?”– kérdezte, s közben gurgulázó hangot adott ki, ami nálunk egy nevetéssel ér fel.
- „Még szép, hogy hallani akarom, vagy inkább látni!”
Ekkor Seth emlékképei tolultak az agyamba és végig hallgathattam a párbeszédet. Hirtelen elkapott az öröm. Csak azért csókolt vissza, mert azt hitte, hogy a szőke és én járunk és nem akarta, hogy szakítsunk. S ahogy még tovább hallgattam, megjelent az, hogy szeret-e engem. Aztán hirtelen lekonyult a fülem… gyűlöl, ezt mondta.
„Nyugi azt csak velem akarta elhitetni” – mondta Seth magabiztosan. –„Szeret, csak ezt próbálja titkolni, nem értem én sem miért, de lényeg, hogy szeret.”
„ Szereti Pault… „– gondoltam lemondóan.
„Testvéreként szereti lüke! Már megbánta, amit tett, mert úgy érzi evvel kihasználta a másik lükét. Szóval téged szeret nem őt! Érthető? „– már szinte toporzékolt mérgében, még nem láttam ilyennek soha, majd folytatta-„és holnap megmondja a szürkének, hogy mi a helyzet ergo: Ő NEM AKAR SEMMIT TŐLE! Most pedig, ha nem haragszol hazamentem, totál kikészített ez az egész, néha értetlenebb, vagy mint egy lány!„ – mondta morogva. „Előre félek, mi lesz velem, ha bevésődök! Én is ilyen mamlasz leszek, mint ti? Bele se merek gondolni… Jóccakát!”
Vissza se tudtam szólni neki, annyira pörögetek a gondolatai. Mindenesetre jól felhúzta magát magamban röhögtem egy kettőt rajta… Kiléptem a bokrok közül és vágyakozva felnéztem az ablakra. Egy percig haboztam majd úgy döntöttem felmegyek. Szerencsére ruháimat magammal hoztam így probléma mentesen át tudtam változni. Amon most már nem csapott patáliát - legalábbis akkorát biztosan nem, mint az előbb. Patájával még dobolt, de legalább nem támadott. Felmásztam az erkélyre és óvatosan kinyitottam az ajtót. Lana már visszaaludt, de valami zavarta… forgolódott egész végig. Mintha valami szörnyűt álmodna. Közben saját magammal vívtam harcot, hogy maradjak, vele ma éjszakára vagy pedig elmenjek. De győzött a szerelem. Óvatosan befeküdtem mellé és átöleltem. Egy hatalmasat sóhajtott és nyugodtan feküdt. Nyakára egy óvatos csókot leheltem, aminek örömére egy újabb sóhaj volt a válasz. Majd a fülcimpájára, ekkor valamit motyogott álmában. Fülelni kezdtem hátha elkapok egy újabb szót.
- Embry – motyogta.
Elvigyorodtam ezen és még jobban magamhoz szorítottam. Úgy tűnt nem bánta, mivel meg sem mozdult. Még párszor elismételte a nevemet, én pedig ennek örömére nyakának ívét csókoltam. Rettentő aranyos volt…
S az illata… mennyei volt a friss citrusra emlékeztetett. Kezem rá talált az övére és simogatni kezdtem, körözni kezdtem karján egészen a vállig, majd a nyakán. Tudtam veszélyes, amit csinálok, mert Caren megláthat, vagy éppen Ő felébred, de nem érdekelt. Vele akartam lenni, legalább ma éjjel. Fejem az övé mögé fektettem és próbáltam magam vissza fogni, mert légzésem egyre szaporább lett. Sokáig csak feküdtem és néztem, ahogy alszik, majd kezdett engem is elnyomni az álom. Félálomba voltam, amikor a házi kutyája elkezdett toporogni és prüszkölni.
- Csend – szóltam rá halkan.
Nagyot sóhajtottam és visszahanyatlottam mellé. „Csak még egy kicsit!” – kérleltem magamban. De nem hagyta abba, újra és újra toporgott és a parkettán a körmei által okozott kopogások, már rettenetesen idegesítettek. Szemem az erkély ajtóra tévedt, mivel átlátszó volt az ajtó – vagyis üvegből volt – láthattam, hogy már a nap kezd felkelni. Óvatosan elengedtem a még mindig alvó Lana-t és próbáltam arrébb menni, vigyázva nehogy felkeltsem. Amint megérezte, hogy nem nehezedik rá a karom és nincs mögötte, ami eddig volt megfordult hasra egy nagy szusszanás kíséretében. Arca felém volt és haja függönyt alkotva eltakarta előlem. Én még fél lábbal az ágyon voltam, ezért utoljára még visszanéztem rá. Haját kisimítottam az arcából és megsimogattam, mire elmosolyodott.
- Szép álmokat – suttogtam neki. – Tied a terep – vetettem oda foghegyről az idomított huskynak.
Felkeltem az ágyról és az erkély ajtó felé mentem. Óvatosan kinyitottam, majd kiléptem rajta, leugrottam és az erdő felé mentem. Haza futottam, majd otthon bevágódtam az ágyamba, orromban még mindig ott volt lenyomatom kellemes illata, ezzel a tudattal aludtam végül el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése