IX.fejezet

KILENCEDIK FEJEZET

EMBRY SZEMSZÖG

Mérgesen vágtam a falhoz egy újabb párnát. Dühös voltam rá és a világra. Miért kell nekem egy szörnyszülöttnek lennem? Miért nem lehetek normális emberi lény? Miért élnek azok a nyavalyás vérszívók? De ezekre a kérdésekre sohasem fogok választ kapni, erre most Ő is itt van. Mostanáig egészen vártam, hogy vajon ki lesz az, akibe bevésődöm, de most már bánom… Gyűlölöm a vámpírokat, és gyűlölöm magamat, amiért ezt csináltam vele. Egyszerűen nem tudok épeszűen viselkedni, ha a közelében vagyok, egyszer felidegesít, de csak apró dolgokkal, amiken tényleg nem kellene felhúznom magamat, de én mégis elvesztem az eszemet, mert féltem… másszor pedig egyszerűen megörülök, tőle annyira szeretem.
De nem sodorhatom veszélybe csakis magam miatt amiatt, hogy egy szörnyszülött vagyok. Farkas részem lévén egy csomó veszélynek kitenném, ha elárulnám neki a titkomat, de Ő ezt nem érdemli meg – mármint azt, hogy veszélybe sodorjam. Eközben halk kopogtatást hallottam az ajtómon. Anyám kukkantott be mosolyogva.

- Valaki keres téged – kezdte trillázó hangon.

- Kicsoda? – horkantam fel.

- Menj ki és meglátod – felelte sejtelmes hangon, majd vállat vonva kiment.

Reméltem nem Sam vagy Seth vagy valaki a falkából, nem voltam kíváncsi egyikkőjükre sem. Seth-től így is elég nagy fejmosást kaptam, hogy miért viselkedek úgy Lanaval. De ők nem érthetik, főleg Ő nincs is még senkibe sem bevésődve. Morogva felkeltem az ágyamról és kifelé indultam, lépcsőn lefelé menet rá pillantottam azokra a száz évek képekre, ahol még gyerek voltam, és vissza kívántam, hogy bárcsak még mindig ugyanott tarthatnék. Még hallottam, ahogy anyám felkuncog és felmegy az emeletre. Az ajtóhoz léptem, és egyetlen egy rántással kinyitottam. Lana volt az.

- Szia – köszöntem neki óvatosan, mire gyorsan megpördült tengelye körül, és félve rám nézett.

- Szia – motyogta zavartan. – Csak azért jöttem, hogy szóljak Caren nyolcra vár hozzánk vacsorára – ez meglepett, bár tudom, hogy Caren is szeretné, hogy kibéküljön velem…

- Szóval Ő akarja, hogy mennyek? – szaladt fel az egyik szemöldököm.

- Igen – bólintott óvatosan, nem értve kérdésemet.

- Akkor nem megyek – vontam vállat és megpróbáltam közönyös lenni. Fájt, hogy ő nem akarja, hogy mennyek.

- Mi? –nézett rám meglepetten, nem értette mi ez a nagy ellenállás. – Mi az, hogy akkor nem jössz?

- Ha te hívnál, akkor mennék- itt tartottam egy kis szünetet, hogy értse, mire akarok kilyukadni, majd folytattam-, de így nem.

- Még, hogy én hívjalak… - hördült fel hirtelen, mint egy vulkán, amikor kitör. – Te bántasz meg és én hívjalak engesztelő vacsorára…

- Akkor miért vagy itt? – kérdeztem tőle cinikus hangon, mintha szemrehányást akarnék neki tenni.

- Mert Caren kért meg, hogy hívjalak el… Elhiheted egyáltalán nem volt kedvem hozzá, hogy idejöjjek… - fájtak szavai ezért megint olyat tettem és mondtam, amit nem kellett volna.

- Felesleges volt idejönnöd, am úgyse mentem volna el, ha te hívtál volna, akkor sem! – csattantam fel hirtelen, felemelt kézzel.

- Rendben, ahogy akarod – morogta, majd sarkon fordult és lerohant a lépcsőn.

Én pedig az ajtót becsapva felmentem a szobámba. Ismét megtörtént! Már megint megtettem, apróságon húztam fel magam és újra megbántottam. Egyszerűen nyugtatót kéne szednem, ha meglátom, de ez talán túr erős kifejezés, nem akkor, ha meglátom, hanem ha mond valami nekem nem tetszőt, mert képes vagyok annyira, de annyira elhamarkodottan dönteni és át nem gondolt dolgokat mondani vagy tenni. Az ablakhoz mentem és még láttam, ahogy telefonon beszél, valakivel majd beszáll a piros Porscheeba, ami aztán elindult, maga mögött hagyva a házunkat. De vajon kinek lehet ilyen autója? Várjunk csak… hát persze! A Cullen lánynak, Renesmeenek. Hát persze nem hallgat rám, hogy ne barátkozzon vele… de Nessie veszélyt jelent rá, hiszen vámpír, bármikor megtámadhatja. Ettől a gondolattól teljesen megőrültem, ha bármi baja esik, én nem tudom, mit csinálok… bár első dolgom Nessie megölése lesz. Nem érdekel sem Jake sem a falka sem senki más. Elléptem az ablaktól és valami hasznos dologba próbáltam kezdeni, de nem jutottam semmire, ezért inkább úgy döntöttem lemegyek a LaPush-ba. Lefelé indultam a lépcsőn, amikor anyám állított meg egyetlen mondatával.

- Már megint hova mész? – förmedt rám égnek emelt szemmel.

- Samhez és Emilihez – válaszoltam csendesen, kabátomat felvéve elindultam ki.

Igaz semmi szükség nincs a kabátomra, mivel a testem önmaga harminckilenc fokos vagy talán több is. Kabátomat bevágva autómba beszálltam én is, majd gyújtást adtam és elindultam lefelé. Közben egész végig Lana megbántódott arcára gondoltam. Igaza volt… nem neki kellett volna meghívnia, hanem nekem Őt, hisz tegnap este én bántottam meg, a ma reggeli miatt viszont igazán nem haragudtam rá… azt hiszem a helyébe valahogy én is így reagáltam volna.
Amikor végre befordultam az ismerős földúton megpillantottam a „törzs” helyünket, ahol nem voltak titkok, mindenki tudta mindenkiről, hogy micsodák és kicsodák vagyunk, mint egy nagycsalád. Leparkoltam és kocsi ajtóm bevágva indultam meg az apró ház felé. Ahogy beléptem megéreztem a friss muffin illatát, a nap pozitívuma.

- Sziasztok – köszöntem a bent lévőknek.

- Hé Embry éhes vagy? – mutatott felém Seth egy muffint, bólintottam ő pedig felém dobott egyet.

Kelletlenül leültem egy üres székre és sóhajtva enni kezdtem a süteményt. Finom volt, de most valahogy még ehhez sem volt kedvem.

- Kettőt találok, amiből az egyik pontos lesz – kezdte gúnyolódva Quil – összevesztél Lanaval.

- Nem talált, nem vesztem össze csak magamra haragítottam – javítottam ki fanyarul.

- Nem ugyan az? – húzta meg vállát. – Haragszik rád és kész.

- Nem- nem ugyan az! – vicsorogtam rá és megremegtem, elkezdődött.

A remegés most már folyamatos volt, megpróbáltam koncentrálni és megnyugodni. Hihetetlen, hogy pár apró szóval kihoz a sodromból, vagy csak a Lana miatt felgyülemlett feszültség miatt történik ez? Fejemet előre hátra ingatva próbáltam úrrá lenni a testemet el fogó remegésen, Lanara gondoltam, ahogy egyik este hozzám bújt és olyan nyugodt volt minden, ekkor a remegés is szűnni kezdett már csak apróbb hullámok törtek fel, míg végül teljesen abba hagyta.

- Szép volt! – mondta lelkesen Sam. – Hogy csináltad? – s kezet nyújtott felém, amit én viszonoztam.

- Gyakoroltam – hazudtam könnyen.

Nem akartam bevallani, hogy miatta tudtam leállítani magamat.

- Pault hol hagytátok? – kérdeztem a szobában tartózkodóktól.

- Elvitte a kisfarkast – kezdete Seth mosolyogva. – ma átváltoztam előtte és el sem hiszed mi történt! Nem támadott meg – mondja vigyorogva.

- Jó, hogy nem ugrott neked, egy ekkora behemót szörnynek ki ugrana neki… - forgattam szemeimet.

- Jó oké, persze a méretarány, de elvittem pár közeli falkába és egész jól kijött velük.

- Igazi farkasokkal? – szaladt fel a szemöldököm.

- Nem, műkutyákhoz… hát persze, hogy igaziakhoz. – forgatta szemeit Seth.

- Min vesztetek össze Lanaval? – szólt közbe Emily.

- Elhívott hozzájuk vacsorára, mert Caren kérte meg én meg nemet mondtam –majd legyintettem egyet.

- Te teljesen megőrültél? – kérdezte égnek emelt karral. - Eddig azon nyafogtál, hogy utál téged és, hogy elrontottál mindent, erre te lemondod a meghívását? – hitetlenkedve rázta fejét és közben dühösen nézett rám.

- Mert Ő nem akarta, hogy menjek – védekeztem – Caren kérte meg, hogy hívjon el. – emeltem magam elé kezeimet.

- Ha annyira nem akarta volna, hogy ott legyél akkor mi a frászért ment volna oda hozzád? – mondta hangosan Emily, és a kezében lépő fakanállal rácsapott az asztalra. – De mindegy is, ti pasik mind egyformák vagytok. – ujjait végig jártatta köztünk, s szemei csak úgy villogtak a méregtől.

- Na! Engem hagyj ki ebből! – ugrott fel Sam. – Ez a kis öcsi sara.

- Amúgy engem már nem is érdekel – vontam végül vállat.

- A bevésődésnek még te sem tudsz ellenállni – mondta Sam komolyan, s az egyik széknek támaszkodott. – De egyáltalán miért csinálod ezt?

- Azért, mert nem akarom belekeverni ebbe az egész „farkasosdiba”.

- Embry ezt nem te döntöd el! – morogta Sam, nem nézett rám lefelé bámult, vagyis csak bámult volna, ha nem lett volna becsukva a szeme. – Őt szánták neked, ezt nem lehet csak úgy visszaküldeni, mint egy rossz postát.

- Tudom… - feleltem végül sóhajtva. – Majd valahogy rendeződnek a dolgok.

- Csak nehogy addigra késő legyen – szólt közbe Jake. – Tudod Lana nem fog örökre rád várni… ő is emberből van akárcsak te…

- Én nem vagyok ember… - szakítottam félbe.

- Akkor miből lennél? Jávorszarvasból? – csattant fel Quil és kezeit összecsapva. – Alakváltó vagy, fogd már föl! Eddig élvezted, most hirtelen, amióta itt ez a lány totál kifordultál magadból!

- Élveztem, mert nem kellett attól aggódnom, hogy életem választottját megölik! – ordibáltam dühösen. – Nem kellett attól tartanom, hogy egy nyavalyás vámpír megöli vagy még rosszabb, esetleg én! Te nem aggódsz Claire miatt, hogy egyszer megtámadja egy pióca vagy elborul az agyad és neki ugrassz? – a szavak csak úgy dőltek belőlem, indulatos voltam és dühös. Dühös, mert nem akarták megérteni, amit érzek.

- Igazad van… - felelte Quil lehorgasztott fejjel – én is féltem Claire-t, de szeretem. Mellette vagyok és megvédem. Nincs az a valami, ami miatt képes lennék lemondani róla… Gondold át Embry, neked is jogod van boldognak lenni!

- Jó, majd… - feleltem közönyös hangon. – Sam van egy kulcsod? Az autóm megint kezd bedögleni. – próbáltam terelni a szót másra, és némi kedvesebb hangot felvenni.

- Gyere, megnézzük. – felelte és már mentünk is kifelé.

Nekem még majd bocsánatot kell kérnem Emilytől és Quiltől is. Remek vagyok, komolyan mondom… Kint a garázsban Sammel hosszas kutatásba kezdtünk, mire találtunk egy használható nyolcast is. Megpróbáltam a lehető legmegfelelőbb módon autómat megpiszkálni… de semmi, ugyan olyan lett mint volt, köhögve indult be. Pedig még csak alig 7 éves…

- Még mindig huzatos? – kérdezi Quil fanyarul mosolyogva.

- Ja – feleletem. Ő pedig vissza akart indulni a házba, de még mielőtt elindulhatott volna megállítottam. – Hé Quil! Figyelj, sajnálom, amiket mondtam.

- Semmi baj haver! – mosolyodott el, most végre szívből. – Tudod az elején, amikor rájöttem, hogy Claire az, akkor nekem is nehéz volt, mert egyrészt még gyerek, más részt bármikor bárki megölheti… Tudom milyen most neked, egyszer mi is túlestünk ezen, amin most te. Lehet, hogy én csatlakoztam a legkésőbb a falkához, de ebben a dologban jártasabb vagyok, mint te, szóval nyugi és nézd a dolog naposabbik felét.

- És mégis mi lenne az? – forgattam szemeimet.

- Az, hogy egy jó nőd van, aki már nem gyerek – nevetett fel, mire végül én is elnevettem magam.

- Nyugi egy nap Claire-ből is egy szép nő lesz – mondtam neki biztatóan és kezemet vállára tettem, majd vigyorogva folytattam – de addig be kell érned a bébi csőszködéssel.

- Hé! Ha még fizetnének, érte az lenne, de így nem az! – húzta fel az orrát, és megpróbálta a sértődöttet játszani.

- Beszélhetnénk? – érkezett a hátam mögül a mély öblös hang.

- Persze Paul – sóhajtottam föl, bárhol felismerem Paul hivatalos hanghordását.

- Változz át, az erdőben találkozunk – mondta majd a fák közé sietett.

Én levettem a pólómat, majd utána rohantam, hogy ott változzak át. Ruháimat elrendeztem és végül farkas alakban követtem Pault. Már messziről hallottam Rachellel lezajlott párbeszédüket, mivel gondolom már farkas alakban volt, és most erre koncentrált nagyon. Futásnak indultam, hogy gyorsabban ott legyek és végül túlessek rajta, gondolom Lana már panaszkodott neki és ezért most tőle is jön a fejtágítás. Oldalra néztem és úgy mentem előre, mire neki ütköztem. A szürke farkas vicsorogva nézett rám, mire én is viszonoztam kedvességét.

„Mit akarsz?” – kérdeztem tőle gondolatban, mivel most már csak így tudunk kommunikálni.
„Találkoztam Lanaval…” – felelte egyszerűen.
„Tudom…” - mondtam kétértelműen. –„ Tudom, hogy beszéltél vele, és, hogy haragszik rám.”
„ Rád is.” – fújta ki az addig benntartott levegőt. –„ Magára is haragszik, amiért reggel elküldött, vagyis otthagyott.”
„Mi?” – vicsorogtam.
„Jól hallottad, magára is, amiért elküldött, de szörnyen dühös volt rád, vagy nem is dühös… úgy vettem észre, hogy inkább megbántódott. Nessievel is beszéltem azt mondta, hogy szerinte valamivel nagyon megbántottad, és hogy elege van abból, hogy folyamatosan hangulatváltozásaid vannak. „
„ Nessie szerint?” – újabb morgás hagyta el a torkomat, mire Paul unottan ásított egyet és lefeküdt.
„Igen. Jóba vannak egymással, és Nessienek először nem is akart semmit mondani, hanem amikor rákérdezett, hogy ennyire megbántottad-e, nem felelt. Ezek szerint teljesen szíven ütötte, amit mondtál. De had mutassak neked valamit, figyelj egy kicsit.”

Ekkor Paul fejéből emlékképek tolultak az én agyamba. Láttam, ahogy Lanaval beszélget és milyen elkeseredett. Láttam, ahogy könyörög Paulnak, hogy ne szóljon nekem, mert csak rosszabb lesz minden. Miután végig tekintettem minden egyes apró részletet, már bántam, hogy visszautasítottam délután. Talán Emilynek igaza volt, nem csak Caren akarta, hogy menjek…

„Na, érted már?” – kérdezte, és újból ásított. –„ Ő is hasonlóan érez, mint te… „
„Kösz, hogy elmondtad”- feleltem most már jóval vidámabban.
„Mi megértetted?” – kérdezte és szemei egyből felpattantak, és talpra szökkent. „ Reméltem, hogy sor kerül egy kis püfölésre, de öcsi te komolyan meglepsz. Mi történt veled?”
„Most már igen értem.”- vallottam be az igazat. „Azt hiszem igaza volt Quilnek, felesleges pánikolnom…” – majd visszafelé iramodtam gyorsan.
„ Rá érsz, ha majd veszélyben van” – érkezik hátulról a kuncogó nevetés.
„Ez nem volt vicces!” – szóltam utoljára vissza. . „De legalább tudom mi ez az egész…”

Teljes boldogság járt át… nem utál! Mindvégig ez járt az eszembe, - Nem utál! Amit mutat az csak egy maszk, hogy távol tartson magától, de valahogy mélyen ő is hasonlóan érez, mint én.
Elterveztem, hogy még ma elnézést kérek tőle, amiért olyan voltam és megpróbálok vele most már teljesen kibékülni.
Felkaptam magamra ruháimat, és furgonom felé rohantam. Beszálltam egyenest haza rohantam, őrült módjára száguldoztam. Most az egyszer örültem, hogy Charlie Swan ma horgászni van Billyvel. Beálltam házunk elé, majd sietős léptekkel bementem a házba. Anyám a konyhában sertepertélt s közben dúdolgatott valamit, amikor észrevette, hogy ott vagyok mosolyogva fordult hozzám.

- Mi ez a nagy mosolygás? – szegezte nekem kérdését, s közben lerakta a konyhapultra főzőkesztyűjét

- Semmi, csak örülök – feleltem egyszerűen, s felindultam a szobámba, de még mielőtt felmentem volna a lépcsőn, megdermedtem. – Ó, és anya! Ma későn érek haza.

- Hova mész? – kérdezte tőlem mosolyogva, s homloka ráncba szaladt. – Ugye ahhoz a csinos lányhoz?

- Ühüm – mosolyogtam vissza, majd végleg felmentem a szobámba és átöltöztem.

Ránéztem az órámra hamarosan nyolc óra. Így elszórakoztam volna az időt? A Lapusban töltött idő nagyon kevésnek tűnt… Felhúztam legújabb ingemet, ami fehér volt és hozzá egy újabb kedvenc farmert, és feltettem kabala nyakláncomat. Majd lefelé siettem, de mielőtt elindultam volna újra egy hang állított meg.

- Állj csak meg, fiatalúr! – szólított meg anyám hangja, kelletlenül megfordultam és vártam valamire, ehelyett tetőtől talpig végigmért csodálkozva.

- Mint egy igazi férfi – szólalt meg végül. Nagyot fújtattam, mire értette a célzást.– Oké, abbahagytam. – mutatott a kint lévő rózsákra.

- Rendben. Majd jövök.

Már csak egyet intettem és a kimentem az udvarra. Remélem, mostantól minden helyre jön. Úgy döntöttem mindent elmondok neki… félek a reakciójától, de meg kell próbálnom. Ha nem teszem meg akkor csak még szörnyűbben érezném magamat.
Nem tartott soká, míg megékeztem hozzájuk. A házban csak egy helységben égett a lámpa a konyhában- gondoltam. Nála teljes sötétség volt… remélem, nem alszik.
Ahogy beléptem a konyhába csak Carent találtam ott, remélni tudtam ismét, hogy itthon van.

- Á szia Embry! – üdvözölt Caren, én kezet nyújtottam neki, majd idegesen tekingettem össze-vissza hátha meglátom.

- Lana hamarosan itthon lesz – felelte idegesen, volt valami furcsa a hangjában, ami miatt arra a feltételezésre jutottam, hogy ebben ő is kételkedik. – Ülj le nyugodtan- kínált hellyel.

Már vagy fél órája ott ültem és csak beszélgettünk minden egyéb dologról, az anyámról, rólam és minden nem ide illőről. De Lana sehol… kezdtem azt hinni, hogy felültetett.
Ekkor egy autó kerék csikorgását hallottuk, és az ajtó nyikorogni kezdett. Amit ekkor láttam az teljesen megdöbbentett. Lana lépett be rajta csurom vizesen.